TantárgyakTörténelemKözépszintDualizmus kori társadalom
ProfilJegyzet beküldéseGYIKRólunk

Dualizmus kori társadalom

Magyarország a korszakban nem tartozott a fejlett centrum országai közé, periféria-ország volt, ezért a XIX. század közepén érte el az ipari forradalom. Ennek társadalmi következménye, hogy a még feudalizmusra jellemző rétegek mellett már megjelentek a polgárosult rétegek is a társadalomban, ezt hívjuk úgy, hogy torlódó társadalom.

Feudális rétegek:

A feudális rétegek közül a legbefolyásosabb a nagybirtokos réteg volt, akik kb. 300 családnyian voltak, és legalább 1000 holdnyi földdel rendelkeztek, de soknak közülük több, mint 10 000 hold birtoka volt (Eszterházy, Széchenyi, Andrássy család). Az ország területének egynegyedét birtokolták.

Az arisztokrácia nagybirtokaikon tőkés nagyüzemeket működtetett, és jelentős beruházásokat, üzleteket bonyolítottak le. Ezen kívül az állami vezető pozíciókat (miniszterek, államtitkárok) is ők töltötték be, de gyakran bankok és részvénytársaságok vezetőségének is tagjai, illetve a Magyar Tudományos Akadémiának is a vezetői (hagyományos elit). Hogy földjüket megóvják a felaprózódástól, elveszéstől, hitbizományokat alapíthattak, amivel kivonták birtokaikat a birtokforgalomból. Életmódjuk meghatározó volt a nagypolgárság számára is. Általában rendelkeztek egy vagy több kastéllyal vidéken, valamint egy-egy palotával Budapesten és Bécsben. A telet és a tavaszt a városban töltötték, míg a nyarat és az őszt vidéken, zempléni vagy erdélyi kastélyaikban. A társadalom többi rétegétől teljesen elszigetelődtek. Külföldi nevelőnőket tartottak (német, francia, angol), magyarul nemigen beszéltek. A legfontosabbnak a nyelvek elsajátítását tartották. Szertartásosak voltak többfogásos étkezéseik, amelyek mindig tartalmaztak húsos fogásokat és amelyeken gyakran vendégeskedtek művészek, illetve egy-egy arisztokrata politikai hívei.

A nagybirtokos réteg alatt helyezkedett el a jómódú középbirtokosi réteg, akik 200-1000 holdnyi földterülettel rendelkeztek. A reformkor derékhada voltak, mert reménykedtek a felemelkedésben; vagyoni helyzetük azonban a korszakban a jobbágyfelszabadítás gyakorlati megvalósulása (elhúzódó állami kártérítés) miatt inkább egyre romlott, ami ellentmondásban állt úri szokásaikkal, amik viszont a látszat fenntartásához kellettek. Tömeges birtokvesztéseik miatt főleg a megyei apparátus, illetve az állami és városi hivatali pozíciókat töltötték be, vagy katonai, papi pályát választottak. A birtokvesztett, anyagi gondokkal küzdő, városokba költöző középnemeseket hívjuk dzsentrinek, akik magukat a középosztály fölé helyezték.

A feudális rétegek alját a parasztság képezte, számuk a jobbágyfelszabadítás után tízmillióra tehető. Vagyoni helyzetük szerint több csoportra oszlottak, a korszakban jellemző volt körükben a föld elaprózódása, a birtokvesztettek közül sokan kivándoroltak. Életük a mezőgazdasági munkákhoz kötődött. Lakóhelyük és munkahelyük, szabad és munkaidejük nem különült el. Megélhetésük nagyban függött a természeti tényezőktől. A korszakban elkezdtek vályog helyett téglaházakat építeni, a zsúp és nádtetőt a cserép váltotta fel. A kemencéhez csatlakoztatták a kéményt, így a konyha is füstmentes és lakható lett. A korábbi lakószoba így elvesztette eredeti funkcióját és tisztaszoba lett belőle, amelyet csak ünnepekkor használtak. A konyha lett a ház központi helye, itt volt a főzés, lakás, szomszédolás.

A parasztság rétegei:

  • gazdagparasztság (50-200 hold = 1,5%-a a paraszti gazdaságoknak): a falu irányítói, földjeiket főleg bérmunkásokkal műveltették - középparasztság (11-40 hold = 20%): maguk művelték földjüket, de még meg tudtak élni.
  • szegényparasztság (5-10 hold): nem tud megélni földjéből, ezért bérmunkára kényszerült. Birtokukat nehezen tudták gyarapítani a nagybirtokrendszer miatt, de főleg a középbirtokosok rovására.
  • agrárproletárok (<5 hold): Megélhetésüket munkavállalással oldják meg. Főleg mezőgazdasági bérmunkások, kubikosok (Duna-szabályozás: a 90-es évek végére megszűnik mint lehetőség), napszámosok (pl. aratásban, szüretnél segédkeznek), mezőgazdasági cselédek. Helyzetük közel reménytelen, életük munkaadójuktól függ. Ezért az országban a 90-es években több agrárszocialista mozgalom (pl. aratósztrájkok) bontakozott ki, amiket azonban az állam nem tűrt meg, ezért levert (Viharsarok). Látható tehát hogy a parasztság elkeserítő helyzetét az aránytalan nagybirtokrendszer okozta; pl. a földek 54%-a 5 holdnál kisebb volt. Ebből következően kevés volt a fizetőképes kereslet Magyarországon, ami hátráltatta az ipari termelést.

Az ipari társadalomra jellemző rétegek:

A szűk nagypolgári réteg (50 család) az arisztokráciához hasonlóan szintén elzárkózott, a politizálást átengedték a nagybirtokosoknak. Kapcsolataik révén így is tudták érdekeiket érvényesíteni. Életvitelük szempontjából az arisztokrácia volt a minta, a legtöbben Budapesten éltek (pl. Weiss család, Hatvany-Deutsch család) előkelő palotákban. Az Andrássy út, Városligeti fasor környékén ma is láthatóak pazarul díszített neobarokk, neoromantikus vagy szecessziós házaik, de gyakran vásároltak kastélyt a budai hegyekben vagy vidéken is.

A középosztály származását és foglalkozását tekintve rendkívül heterogén volt Magyarországon. Ide tartozott a városokba vándorolt értelmiség, a már kezdetektől ott élő német polgárság és a dzsentri. A klasszikus városi német eredetű polgárság próbált minden eszközzel igazodni a dzsentri életmódjához.E réteg leginkább életvitelét tekintve nevezhető egységesnek (pl. 3 szobás lakás, cseléd tartása, rendszeres húsfogyasztás, pihenés Tátrában és fürdővárosokban, nászút Velencében, minimum érettségi megszerzése, gyakran katonai pálya választása, másodosztály a vonaton). Ellentétben a Nyugattal, az alsóbb rétegeknek (kispolgárság) nincs mód felemelkedésre, nem tudnak vagy csak nagyon nehezen bekerülni a középosztályba.

A kispolgárság kritériuma az önálló megélhetés és a tisztességes fizetés volt (egyéb: 2 szobás lakás). Elkülönültek a középpolgárságtól, ide tartoztak a régi céhes kisiparosok, az alacsonyabb rendű állami hivatalnokok és a szakképzett munkások is.

A munkásság a korszakban megjelenő társadalmi réteg hazánkban (5%), főleg a Lajtántúlról bevándorolt munkások adták; számuk rohamosan növekedett, a világháború elejére már elérte az 1 millió főt. Erősen differenciált réteg a szakképzettség szerint, a szakképzett munkások bére jelentősen magasabb volt, mint a szakképzetleneké. Szervezkedéseiket, mozgalmaikat tolerálta az állam (mert nem volt tömeges, mint a parasztságé), így alakult meg a Magyarországi Általános Munkáspárt (1868) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1890).

Legutóbb frissítve: 2015-06-14 18:35

Javaslatok

Megjegyzések

Hamarosan!

© 2015–2016 erettsegik.hu