TantárgyakTörténelemKözépszintNémetország 1848 és 1914 között
ProfilJegyzet beküldéseGYIKRólunk

Németország 1848 és 1914 között

Németország területén a történelem során több szerveződés, állam is létezett: a Német-Római Birodalom (962-1806), a Rajnai Szövetség (Napóleon alatt) majd a Német Szövetség = Bund (1815 után) fogta össze a német területeket, ám nem alakult ki egységes német állam.

1848-ban forradalmi úton próbálták ezt elérni, de sikertelenül.

Ezután merült föl a dinasztikus út gondolata; két elképzelés is napvilágot látott. A kisnémet terv Ausztria kizárásával, a protestáns Hohenzollern-dinasztia és Poroszország vezetésével (szoros szövetség), míg a nagynémet terv a katolikus Habsburg-dinasztia és Ausztria vezetésével kívánta a német egységet végrehajtani (laza szövetség) melybe a Habsburg birodalom nem német tartományai is beletartoztak volna. Poroszország és Ausztria versengtek az egység-folyamat vezetéséért. Több ok miatt végül a kisnémet terv jutott érvényre, ezek a következők:

  1. Egységesebb volt a német gazdaság , hiszen a Zollverein (Vámszövetség) 1839-től segítette a gazdaság integrációját. (Ennek Ausztria nem volt része.)
  2. 1848 forradalmai után Németország területén hatalmas mértékű gazdasági fejlődés indult, elsősorban a nehézipar és a gépgyártás területén. Mindennek az élén Poroszország járt, mivel itt volt található a térség két legfejlettebb iparvidéke, Szilézia és a Ruhr-vidék.
  3. Rendkívüli ütemű volt a vasútépítés.
  4. Modernizált mezőgazdasága volt.
  5. Poroszország államformája már alkotmányos monarchia volt, kormánya élére 1862-benOtto von Bismarck, a „vaskancellár” került. Ő a német egységet nem reformok, hanem háború útján látta megvalósíthatónak, ezért a liberális többségű parlament megkerülésével keresztülvitt egy jelentős hadseregreformot (1862): 3 éves általános hadkötelezettséget vezetett be, és a haderőt modern fegyverekkel szerelte fel (pl. a poroszok használtak először hátultöltős, Dreyser-féle puskát). Ütőképesebb volt a porosz hadsereg.
  6. Ragyogó felkészültségű hadvezetése volt Poroszországnak. (Moltke)

A két nagyhatalom versengése az 1860-as években éleződött ki, amikor 1863-ban Ferenc József a frankfurti birodalmi gyűlésen sikertelenül császárrá akarta választatni magát, majd az 1864-es Schleswig-Holstein-i konfliktus (1864) során. Akkor még együtt szálltak harcba a két tartományért Dánia ellen, és közösen meg is nyerték a háborút; az északi Schleswig porosz, míg a déli Holstein osztrák ellenőrzés alá került. A Habsburgok területcserével (Szilézia) próbálták a helyzetet megoldani (Holstein messze volt), amit persze a poroszok nem hagytak; végül kitört a porosz-osztrák háború (1866).

Poroszország megszerezte Olaszországot szövetségesnek, és területekért cserébe III. Napóleon sem avatkozott be Ausztria oldalán. Ausztria nem számíthatott Oroszország támogatására, elszigetelődött, szövetséges nélkül maradt a háborúban. Az olasz fronton (Custozza) az osztrákok győztek,de a döntő csatára Königgrätz-Sadowánál került sor. Itt Poroszország aratott győzelmet.

A prágai békében (1866) Bismarck nem diktált túl kemény feltételeket Ausztriának (a kisnémet terv elismerése, hadisarc, Velence átadása Olaszországnak, a Német Szövetség helyén létrejött az Észak-Német Szövetség-Majnától északra), Ausztria nem vesztett területeket. Ezzel elérte, hogy ne legyen a Habsburgoknak revansérzetük, ami később fontos lett. Az Észak-német szövetségben már ekkor érzékelhető volt a porosz túlsúly: az állam államfője a mindenkori porosz uralkodó, mindenkori miniszterelnöke pedig a mindenkori porosz kancellár lett.

Ezután a poroszoknak Franciaországgal kellett szembenézniük, akik nem tűrtek meg egy erős német államot a szomszédban, és mindketten igényt tartottak a Rajna menti területekre. Bismarck ügyesen kiprovokált egy francia hadüzenetet (porosz-francia háború), ráadásul nem kellett egyéb ellenfelektől tartania (lásd följebb). A franciák a Moltke tábornok által vezette poroszoktól Sedannál (1870. szeptember 2.) döntő vereséget szenvedtek, és a poroszok megszállták Párizzsal együtt az ország jelentős részét.

1871. január 18-án, a versailles-i palota tükörtermében kikiáltották a Német Császárságot, amelyhez ekkor csatlakoztak a délnémet államok is.

Németországhoz csatolták Elzász-Lotharingiát is, és 5 milliárd frank hadisarc kifizetéséig fennmaradt a német megszállás Franciaországban.

Mindezen események jelentős csorbát ejtettek a franciák becsületén, amelyet később visszafizettek az első világháború után.

A Német Császárság szövetségi állam és alkotmányos monarchia volt. Császára a mindenkori porosz király (I. Vilmos, 1871-1888), a mindenkori szövetségi kancellár pedig a mindenkori porosz kancellár lett (Bismarck 1871-1890).

A törvényjavaslatok és a költségvetés jóváhagyása a Reichstag (birodalmi gyűlés) jogköre - törvényhozó testület.

A szövetségi tanácsot (Bundesrat) a szövetségi államok küldöttei alkották. Hatásköre a közös ügyekre (hadügy, külügy, pénzügy) terjedt ki.

A végrehajtóhatalmat a kormány gyakorolja, vezetője a kancellár, a külügyek teljhatalmú irányítója.

A közigazgatás, oktatás, egészségügy, stb. területén megvolt a tartományok szuverenitása, de az intézményrendszerben erős volt a porosz túlsúly, ami okozott konfliktust (pl. a bajorok).

A választójogot általános titkos szavazati jog jellemezte.

Az állam meghirdette a kultúrharcot, visszaszorította a katolikus egyház világi befolyását. (iskolák, házasság)

Itt jött létre Európa első teljeskörű TB-rendszere is (1889).

Otto von Bismarck monarchista volt, a császár érdekeit tartotta szem előtt; abszolút meghatározó szerepe volt a német kül- és belpolitikában. Külpolitikáját kontinentális politika jellemezte, a fő ellenfelének Franciaországot tartotta (revans), lemondott a gyarmati terjeszkedésről. A franciák elszigetelése érdekében elérte a konzervatív szövetség (3 császár szövetsége, 1873) létrehozását Németország, Oroszország és az új állam, az Osztrák-Magyar Monarchia között. Laza diplomáciai szövetség volt, amelyet azonban a dinasztikus szolidaritás, a nem létező (vagy korlátozott) parlamentarizmus és a Lengyelország feletti közös uralom is összetartott. A szövetség azonban a Balkánon megbukott, hiszen a gyengülő Oszmán Birodalom által hagyott hatalmi űrt be akarta tölteni a cári Oroszország, evvel viszont fenyegette a Monarchia biztonságát. Az 1877-78-as orosz-török háború után Oroszország jelentős befolyásra tett szert a Balkánon, és ezért a Monarchia és Nagy-Britannia (a tengerszorosok ellenőrzése miatt) felülvizsgálta a San Stefanói békét. Összehívták a berlini kongresszust (1878), amely visszaszorította a térségben Oroszországot, a törökök jelentős területeket tarthattak meg. Elfoglalhatták viszont Besszarábiát, és a Monarchia okkupálta Boszniát. Ennek ellenére a konzervatív szövetség felbomlott, a Monarchia és Oroszország hatalmi érdekellentétei miatt.

Viszont a német-magyar együttműködés a kongresszus után erősödött, és a két állam megkötötte a kettős szövetséget (1879). Ez egy védelmi megállapodás volt, mely kimondta, hogy ha bármelyik felet támadás érné, a másik támogatja őt haderejével (ez elsősorban az orosz fenyegetés ellen irányult). A szövetségbe hamarosan bevonták Olaszországot (hármas szövetség, 1882), majd Romániát is (négyes szövetség, 1883). Ennek hatására az oroszok a németek legnagyobb ellenfelével, a franciákkal szövetséget kötöttek (1893). Anglia és Franciaország elhatárolták észak-afrikai gyarmati érdekeiket, létrehozták az entente cordiale-t (1904). Végül az oroszok az angolokkal is megállapodtak (1907), elhatárolták Afganisztán és Irán térségében gyarmati érdekeiket. Az angolok, franciák és oroszok közötti szövetségi rendszert Antantnak nevezzük, és az 1. világháborúban ellenfeleik a kettős szövetség tagjai, a központi hatalmak voltak.

Bismarckot 1890-ben I. Vilmos fia, II. Vilmos császár (1888-1918) menesztette. Az új korszak az imperializmus kora: külpolitikája megváltozott, tőkés üzleti körök nyomására Németország belépett a gyarmati versenybe (Togo, Kamerun, DNY-Afrika, DK-Afrika), ezzel kivívva Anglia ellenszenvét. Meg akarta törni a franciák észak-afrikai vezető szerepét, ezzel két marokkói válságot okozva (1905, 1911). Anglia azonban az Antant miatt kitartott a franciák mellett, ezért II. Vilmos terve nem sikerült. Ráadásul a Közel-Keleten is megjelentek a németek (Berlin-Bagdad vasút, jeruzsálemi zarándoklat, 1898), tovább sértve az angol érdekeket.

Németország a századfordulón komoly fegyverkezésbe kezdett mind szárazföldön, mind tengeren. Kidolgozták a villámháborús tervüket (Schlieffen-terv) Franciaország lerohanására, eközben a franciák a szárazföldi hadseregüket erősítették, míg az angolok korszerű flottát fegyvereztek fel. Mikor a Monarchia hadat üzent Szerbiának (1914. július 28.), Németország nemsokára belépett oldalukon az 1. világháborúba.

Legutóbb frissítve: 2015-06-14 18:37

Javaslatok

Megjegyzések

Hamarosan!

© 2015–2016 erettsegik.hu