TantárgyakTörténelemKözépszintA sztálini diktatúra
ProfilJegyzet beküldéseGYIKRólunk

A sztálini diktatúra

A polgárháború alatt Szovjet-Oroszországban a hadikommunizmus volt az uralkodó, ami a gazdaságot központi irányítás alá helyezte. Megszűnt a szabad piac, államosították az ipart és a kereskedelmet. A mezőgazdaságot a parasztok kárára alárendelték a hadseregnek, a terményfelesleget be kellett szolgáltatni. Azonban 1920-ra a polgárháború véget ért az európai részeken, ezért a hadikommunizmus okafogyottá vált. A milliókat sújtó éhínségek miatt az ország legtermékenyebb területein parasztlázadások (1921) törtek ki, Kronstadt kikötőjében pedig egy tengerészlázadás. 1922-ben éhínség sújtotta az országot, amely után következett a „NEP-korszak”.

A válság hatására a bolsevikok bevezették a NEP-et (új gazdaságpolitika), amely a kapitalizmus részleges visszaállását jelentette; mivel nem következett be a szocialista világforradalom, a bolsevikok nem tudták átmenetileg, milyen gazdaságpolitikát kövessenek. Megszüntették a terménybeszolgáltatásokat, helyette bevezették a terményadót (a termény 50%-a). Beindult a szabad kereskedelem, a külföldi beruházók szabadon tevékenykedhettek. A kis-és középüzemeket bérbe vehették, helyreállt az ipar. A korszakot hatalmas gazdasági növekedés jellemezte (mezőgazdaság: az 1925. termelés az 1913-as 90%-a, ipar ugyanez 60%).

1924. január 21-én meghalt Lenin, amely alapvető fordulatot jelentett a Szovjetunió történelmében. Hatalmi harc indult a vezető tisztségért, a Politikai Iroda (szűk végrehajtó szerv) tagjai: így Trockij, Kamenyev, Zinovjev, Buharin és Koba (Sztálin) között. Kezdetben Sztálint lenézték műveletlensége miatt, és a 20-as években a titkárság vezetőjévé tették, mivel senki nem akarta elvállalni a munkát. Azonban itt Sztálin rengeteg információ és kapcsolat birtokába jutott, ráadásul a kormány tagja lett, mint nemzetiségi népbiztos. Lenin halála után pedig Sztálin fokozatosan leépítette vetélytársait, és a húszas évek végére már ő volt az SZKP vezető embere. Az ezt követő, Sztálin haláláig (1953) tartó időszakot a Szovjetunióban sztálinizmusnak, vagy sztálinista diktatúrának nevezzük.

A húszas évek végére a NEP-et elsorvasztották, felváltotta a tervgazdálkodás, amely szorosan összefügg a sztálinizmus politikai rendszerével. Mivel ekkorra már egyértelművé vált, hogy nem lesz szocialista világforradalom, az SZKP úgy határozott (hosszas mérlegelés és vita után), hogy a szocializmus egy országban is felépíthető: ez volt a tervgazdálkodás ideológiai alapja. Ennek a feltételeit kívánták teljesíteni a rendszer által. A cél a gazdasági önállóság elérése volt, az ország készült az elkerülhetetlen, a kapitalistákkal vívott háborúra. Megerősítették a hadsereget, lépten-nyomon demonstrálták az állami pártvezetés egységességét. A gazdaságban bevezették az 1. (1929-1933), és a 2. ötéves tervet (1934-38), amelyek hatalmas gazdasági növekedést irányoztak elő, elsősorban a nehézipar területén. Ebben is látszott már a tervgazdálkodás lényege: a gazdaságot nem üzleti érdekek, a kereslet-kínálat alakulása irányítja, hanem a központi vezetés által előírt, szigorúan eltervezett utasítások, amelyek egy meghatározott növekedést írtak elő. Az energiaszektor és a gépgyártás túlfejlesztése viszont a mezőgazdaság és a könnyűipar rovására ment, ezért a korszakot folyamatos hiánygazdaság jellemezte a fogyasztási cikkek területén.

A mezőgazdaságot kollektivizálták: termelőszövetkezeteket (kolhoz), illetve állami gazdaságokat (szovhoz) hoztak létre. A földeket államosították, az egyéni gazdálkodókat ellehetetlenítették, a mezőgazdaságot tudatlanul leépítették (tőkét és munkaerőt vontak el). A folyamat katasztrofális gabonahiányt (1927) okozott , hiszen a parasztok tiltakoztak a kolhozosítás ellen. 1932-33-ban éhínség pusztított főleg Ukrajna területein, amelyben 10 milliók haltak éhen; az állam nem segített, az ellenálló parasztokat megtörendő. Kampányt hirdettek a kulákok (gazdag parasztok) ellen, mondván, hogy kizsákmányolják a gazdaságot; a valóságban azonban bűnbakok voltak, mert nem haladt a kollektivizálás a megfelelő ütemben. Ellenségképpé váltak, amely meghatározó volt a sztálinizmus korszakában.

Sztálin uralmát nagymértékű terror jellemezte; vélt és valós ellenségeit egyaránt, ellenálló parasztoktól elkezdve magas rangú politikai tisztségviselőkig senki nem volt biztonságban. Koncepciós perek indultak, amelyekben hamis beismerő vallomás alapján tömegeket ítéltek halálra. Így számolt le Sztálin politikai ellenfeleivel is, illetve kijátszotta őket: Trockijt 1927-ben kizárták az SZKP-ből, miután Sztálin összefogott Kamenyevvel és Zinovjevvel ellene. A koncepciós pereknek két fajtája létezett:

  • politikai perek: Olyan vádak alapján, mint pl. terrorista összeesküvésben való részvétel, kémkedés, a kommunizmus ellen történő bűncselekmény. Kamenyev, Zinovjev, Buharin, Jagoda (a titkosszolgálat vezetője) és Kirov (leningrádi pártvezető) mind hasonló pereknek esett áldozatául.
  • szakmai perek: pl. a hadsereg megtisztítása; a Vörös Hadsereg vezetőinek 80-90%-át kivégeztette, hogy hozzá hű emberek kerüljenek a helyükre, akik viszont tapasztalatlanok voltak, ezért volt gondban a szovjet hadsereg a 2. világháború elején.

A terror fő szervezete az NKVD (később KGB) volt, amely Sztálin irányítása alatt működött. Vezetőjét, Jagodát 1936-ban kivégeztette, utódja Jezsov lett 1938-ig, amikor őt is kivégeztették. Az ő utódja, Berija túlélte Sztálint.

Sztálin az egész országot áthálózó koncentrációs tábor-hálózatot hozott létre, az ún. GULAG-ot. Ide elítéltek tízmilliói kerültek, és az ő kezük által hatalmas beruházások, építkezések valósultak meg. Csatornákat (pl. Balti-tengeri-Fehér-tengeri csatorna), vasútvonalakat (transszibériai vasút) és utakat hoztak létre, de sok tábor a bányamunkára épült.

Sztálin uralma a megfélemlítésen, mindenféle összefogás ellehetetlenítésén alapult. Meghirdette az éberség jelszavát („Az ellenség köztünk van!”), a gyanakvás soha nem látott méreteket öltött a Szovjetunióban. Egy új uralkodói elit alakult ki, akik (mint az államapparátus tagjai) hűek voltak Sztálinhoz. A vezetőt hatalmas személyi kultusz vette körül; személye csalhatatlan volt, minden módon dicsőíteni kellett. Portréi szinte minden lakás kötelező elemei voltak.

A szovjet társadalom életszínvonala nem érte el a nyugatét, a legtöbben nyomorúságos körülmények között, félelemben éltek, viszont elhitették velük, hogy jobban élnek kizsákmányolt nyugati társaiknál (manipuláció). Hatalmas volt a társadalmi mobilitás, azaz rendkívül sokat lehetett veszíteni vagy nyerni (a GULAG-ra elhurcolt magas rangú vezetők helyét újak foglalták el). Összességében a szovjet gazdaság hatalmas mértékben nőtt, és a világháború kezdetére felzárkózott az USA mögé ebben a tekintetben.

Legutóbb frissítve: 2015-04-17 21:55

Javaslatok

Megjegyzések

Hamarosan!

© 2015–2016 erettsegik.hu