TantárgyakFizikaSegédanyagokÉletrajz: Galileo Galilei
ProfilJegyzet beküldéseGYIKRólunk
Ez a jegyzet félkész. Kérjük, segíts kibővíteni egy javaslat beküldésével!

Életrajz: Galileo Galilei

Galileo Galilei:

Olasz fizikus és csillagász. Az olaszországi Pisa városában született 1564. február 15-én. Tizenhét éves korában kezdte meg filozófiai, fizikai és orvostudományi tanulmányait az egyetemen, 1585-ben azonban átköltözött Firenzébe, s ott már kizárólag matematikával és fizikával foglalkozott. Amint tudomást szerzett arról, hogy lencsék megfelelő elrendezésével távcső készíthető, s azzal a távoli tárgyak közelebb hozhatók, maga is nekilátott, és összeállított egy gyűjtő-és szórólencséből álló távcsövet, amit ma Galilei-féle távcsőnek hívunk. Koppernikusz-féle világkép mellé állt, ezért az egyház támadta. Kínzásoknak is alávetették, hogy vonja vissza ezzel kapcsolatos kijelentéseit. Firenzében betegen, félig vakon írta meg főművét (Beszélgetések két új tudományról). Ebben összefoglalja azokat a mechanikai kérdéseket, amelyekkel egész életében foglalkozott. A négykötetes, párbeszédes formában írt könyvben Galilei a szabadesés s általában a gyorsuló mozgások mintaszerű kísérleteken alapuló első teljes tárgyalását adta, megfogalmazta a tehetetlenség elvét, és burkoltan a dinamika második törvényét is. Könyvében foglalkozott a hajításokkal, az ingamozgással, sztatikával és hidrosztatikával is. Galileinek felfedezései mellett legnagyobb érdeme a fizika helyes módszerének, a kísérletekre támaszkodó matematikai bizonyításnak a kialakítása és alkalmazása.

A fizika történetének új korszakát megnyitó nagy tudós tanítványai körében, 1642. január 8-án halt meg.

Galileo Galilei olasz fizikus, csillagász, matematikus, természettudós. Galileiről rengeteg történet kering. Ezek közül talán a leghíresebb a pisai ferde toronyból leejtett különböző tömegű testek elbeszélése. Ezzel bizonyította, hogy a szabadesés sebessége független a testek tömegétől. Ez ellentétes volt azzal, amit Arisztotelész állított: a nehezebb testek gyorsabban, a könnyebbek lassabban esnek, egyenes arányosságban a tömeggel. Kísérletezett lejtőn leguruló golyókkal, amivel ugyanazt tudta bizonyítani: a leguruló vagy a szabadon eső golyók a tömegüktől függetlenül gyorsulnak.

Legutóbb frissítve: 2015-08-25 05:21

Javaslatok

Megjegyzések

Hamarosan!

© 2015–2016 erettsegik.hu