TantárgyakIrodalomEmelt szintPetőfi Sándor lírája és verses epikáj...
ProfilJegyzet beküldéseGYIKRólunk

Petőfi Sándor lírája és verses epikája 1844 végéig

Élete

  • Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én Petrovich Sándor néven.
  • Apja a szlovák származású Petrovics István mészáros mester, anyja a szlovák anyanyelvű Hrúz Mária.
  • Apja igyekezett a legjobb taníttatásban részesíteni fiát (összesen 9 iskolában tanult: pl. Aszód, Selmec, Pápa).
  • Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement.
  • 1839-ben elindult gyalog Pestre, és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak.
  • 1841-ben visszatért Pápára tanulni. Itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral.
  • 1842-ben jelent meg első verse az Atheneaumban (Bajza József és Vörösmarty Mihály folyóirata), a Borozó.
  • 1843-ban pénztelensége miatt Pozsonyba gyalogolt, és az Országgyűlési Tudósításokat másolta.
  • 1844 februárjában Pestre indult, hogy költő legyen, felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását
  • 1844. júl. 1-től segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál (Vahot Imrénél)
  • 1844. októberében jelenik meg A helység kalapácsa című komikus eposza
  • 1844. novemberében megjelenik első verseskötete Versek címen. Belefogott a János vitézbe, ami végül 1845. március 6-án jelent meg
  • Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Cipruslombok Etelke sírjára című ciklusa 34 versben írja le a fájdalmas élményt.
  • Mednyánszky Bertával újabb sikertelen szerelem (az apja nem engedélyezte). A szerelem érzése ihlette Szerelem gyöngyei című versciklusát.
  • 1846. áprilisában Felhők címmel megjelent 66 epigrammája.
  • 1846. szeptemberben megismerte Szendrey Júliát, egy év múlva házasodtak össze, egy évre rá megszületett fiuk, Zoltán.
  • 1847-ben elolvasta a Toldit, és ezután kötött szoros barátságot Arany Jánossal.
  • 1848. március 15-e egyik vezetője, de az elért politikai eredményeket kevesellte.
  • Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembekerült vezető politikusokkal Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól.
  • Petőfi civilként vett részt a segesvári csatában, itt is tűnt el 1849. júl. 31-én.

Petőfi központi szerepet tölt be irodalmunkban. A költői népiességben Petőfiig különböző eszmények találkoztak és váltakoztak. A Pestre került költőt Vahot Imre a Pesti Divatlaphoz veszi segédszerkesztőnek. Vahot nemcsak a tehetséget ismeri fel, hanem kialakítja a korigénynek megfelelő Petőfi-képet is. Az erősödő nemzeti érzést és a népiesség kultuszát kihasználva a költőt nemzeti viseletben járatja, nevét magyarosíttatja, s elterjeszti róla a természetes, a műveletlen, az istenáldotta tehetségű imázst.

Az első költői korszak verseinek zöme népdal, népies dal, népies helyzetdal. A XVIII. század második felétől Magyarországon Herder nyomán elinduló folklór-kultusz esztétikai alapvetését Kölcsey adta meg 1826-os Nemzeti hagyományok című tanulmányában. Kölcsey számára a folklór még elsősorban inspiráló erő, a nemzeti költészet megújításának útja és lehetősége, de még nem tulajdonít a folklórnak önálló esztétikai értéket, szerinte azt még föl kell emelni a magas művészet szintjére. Erdélyi János 1842-es Népköltészetről című székfoglaló előadása - melyet a Kisfaludy Társaságban olvasott fel - már példaképnek, etalonnak tekinti a folklórt, s ezzel elméleti szinten is szélesre tárja a kaput Petőfi előtt. Petőfi egy korízlés megtestesítője, de nem kizárólagos képviselője. Szinte mindenki ír népdalt (Czuczor Gergely: Fúj, süvít a Mátra szele..., Szentiványi Mihály, Erdélyi János, Eötvös József, Tompa Mihály). Az Akadémia és a Kisfaludy Társaság támogatja és irányítja a folklórgyűjtést (M. Csapó Dániel gyűjtése, Kriza János: Vadrózsák). A folklór és a műköltészet bonyolult viszonyát jelzi, hogy Petőfi sok dala folklorizálódott.

Petőfi újdonsága tehát nem az, hogy népdalt, népies dalt ír, hanem az, hogy a népdalból nem a lexikát és frazeológiát veszi át (Petőfinél egyetlen tájszó sem szerepel), hanem világképet, világszemléletet, valamint a szerkezetet, felépítést, ritmust. Első korszakában viszonya a folklórhoz esztétikai érvényű. Politikai felhangot a népköltészet csak 1846 végétől kap, s ezt legszemléletesebben Aranyhoz írt levele fejezi ki: „Ha majd a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század feladata.”

1. A népiesség jegyében - A Borozó (1842, Atheneaum)

Petőfi első nyomtatásban megjelent verse. A lírai én egy bort imádó személy. E/1-ben írja, szerepvers, önjellemző monológ. A hőse nem egyéni, hanem általános. Az elmesélt események is általánosak (pl. Bor taníta). Az idő is általános (bármikor megtörténhet). Ezek a népies műdal általános jellemzői. Megjelenik benne az epikureizmus, anakreontika gondolata (az élet élvezése: 1.vsz; 5.vsz.). Eltúlozza a sors veszedelmeit, azaz parodizálja, komolytalanná teszi (5.vsz.-3/4).

A bordal műfaja a rokokón keresztül került be a romantikus költészetbe. A rokokó a XV. századi anakreóni gyűjteményt követve idézte fel a műfajt, mely gyűjtemény kétes hitelű, nem kanonizált anakreóni énekeket tartalmazott. E gyűjtemény nyomán vált a görög költő a bor, a jókedv poétájává a köztudatban. A bordal látszólagos könnyedsége, hetyke és kihívó hangja mögött az élet megpróbáltatásaitól és az elmúlástól való félelem áll, s ezt legyőzni segít a bor okozta mámor.

A Hortobágyi kocsmárosné (1842) népies helyzetdal. A költő saját érzelmeit önmagától eltávolítva, egy másik személy szerepében fejezi ki. Életkép, avagy zsánerkép is, mert a mindennapi élet egy jellemző helyzetét jeleníti meg. A versritmus a népdalokra jellemző ütemhangsúlyos (háromütemű tizenegyes páros rímekkel). Az udvarlás története ellentétes szerkezetben bomlik ki: szemléletessé válik a kétsoronként váltakozó ellentétpárokkal. A humoros hatást fokozza, hogy a vers lírai énje megjátssza ittasságát. A vers nyelvezete tudatos, virtuóz nyelvi megformálásra utal.

A Távolból (1843) azt példázza, hogy a dalforma bizonyos hosszúságon túl szükségszerűen visz a költeménybe direkt gondolati és meditációs elemeket, ezek viszont megtörik a vers egyneműségét, s csak közhelyszerű életigazságot tartalmaznak. A természetesség enyhíti ugyan ezeket, de inkább csak a ritmus tartja egybe a verset.

A Befordúltam a konyhára... (1843) a leghíresebb magyar helyzetdal, mely tökéletes gazdaságossággal bánik anyagával, mindvégig egységben tartja a versszervező tűz-motívumot, megcsillantva Petőfi humorát az állandó kiigazítás, önkorrekció révén. A szerelem, a szerelem... (1843) valójában a szerelmi költészet legősibb formájához nyúl vissza, a catullusi Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) kínjait fogalmazza meg a naiv tudat szintjén, lebontva mindennapi szituációkra.

A Temetésre szól az ének... (1843) a kanonizált értékrend és az egyéni érzésvilág összeütköztetésére, ellentétére épül: boldogság‒boldogtalanság, öröm‒sírás, élet‒halál. Az információt a lírai én abból nyeri, amit lát, amit hall. Ebből az derül ki, hogy közeledik egy koporsó, de nem derül ki, hogy ki halt meg, ez nem is fontos. Lényegesek viszont a lírai én gondolatai. A hős egy boldogtalan idegen, vagy a falu rossza. Petőfi áttételes személyességet visz az általános hősbe, azonosul a lírai énnel, saját lelkivilágának kifejezése a cél, a probléma elmondása. (Személyes vonatkozás: Debrecen, 1843, vándorszínész, éhezik, tél.)

A virágnak megtiltani nem lehet... (1843) a szerelmi érzés bizonytalanságát, illetve a bizonyosság utáni vágyat alapvető természeti metaforikával, természetes hangnemben és tudatimitációval fogalmazza meg.

A Megy a juhász szamáron (1844) E/3-ben íródott. Életkép, konkrét idő, cselekmény, kerek történetet mesél el. A hősnek vannak érzései, de primitíven fejezi ki őket. A hős bemutatása nem eszményített, kívülről történik, Petőfi lealacsonyítja. Ez az ábrázolásmód nem jellemző Petőfire.

Az Egy estém otthon (1844) lírai életkép, a lírai természetesség, közvetlensé és személyes érzései kifejezésének egyik csúcspontja.

2. Az eposz paródiája – A helység kalapácsa

Petőfi A helység kalapácsával egy eposzparódiát írt 1844-ben. Az eposzi kellékeket használja: van előhang, utóhang, vannak állandó jelzők, van seregszemle (amikor a kocsmába belép Fejenagy), "isteni beavatkozás" is (bíró). Azonban ezt az előkelő stílust alantas dolgok leírására használja. A falusi emberek a hősei, köznapi történettel foglalkozik. Ettől válik paródisztikussá. Azonban ez a mű két műfaj ötvözete: nem csak eposzparódia, hanem anekdotaszerű elbeszélés is. Elbeszélés: jellegzetes falusi szereplőkkel, a falusi életből kiragadott jelenetekkel.

Hangneme ironikus, témája megmosolyogtató: a kántor és a kovács vetélkedése (már benne járnak a korban: 55, 40 évesek), nem illenek hozzájuk a szerepek: Fejenagy a hősszerelmes, Kántor a bukott trubadúr, Szemérmetes Erzsók a szerelem tárgya. Ez a szerepbeli össze nem illés a szatírának jellegzetes eleme. A kínosan és indokolatlanul hosszú hasonlatok az eposzi hasonlatok stílusparódiái (hogyan veszekednek a kutyák a koncért). Költői képei pl. "Felhevülésének gyors talyigája": képzavarosak, mert a talyiga nem gyors. Vagy amikor Fejenagy mászik le a templomból, akkor a kötél és a bor párbeszéde egy erőltetett allegória, vagy amikor például a szerelmének hatalmasságát akarja jellemezni, de a gazdájukhoz rohanó malacokhoz hasonlítja magát, koronája bornak és pálinkának (stíluszavar). A szereplők körüli képanyag illik a személyek foglalkozásához (pl.: Harangláb úgy cibálja a hajat, mint a harangkötelet).

A paródia másik jellemzője eszköze a csattanós történet, tehát ez az eposzparódiának és a szatirikus anekdotának a keveréke. A műnek két célja van: 1. megcsípkedni a nagyon népszerű romantikus eposzt 2. megteremteni a verses elbeszélés alapjait. Ezzel a művel akarta előkészíteni a terepet a János vitéz számára. Érdelessége, hogy a korabeliek nem értették meg Petőfi szándékát, azt hitték, hogy gyengén sikerült eposzt alkotott. A helység kalapácsa Petőfi definíciójában hősköltemény, valójában komikus eposz, eposzparódia. (Vörösmarty Zalán futása című műve ellen is íródott, hiszen a Petőfi-alkotás egyik központi motívuma az „enyészet”, a kortárs művéből származó. De céltábla lehetett a korabeli novellák életidegensége, a vasárnapi parasztok mesterkélt idillje is.) A komikum forrása, hogy egy fenséges tárgyhoz illő eposzi apparátust rendel a kicsinyes tárgyhoz. Ugyanazzal a módszerrel él, mint Csokonai a Dorottyában: „Nálam a komikusnak útja az, hogy a történetet, mely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot.”

3. A népies elbeszélő költemény – János vitéz

Az első korszak összegzője és legnagyobb művészi teljesítménye a János vitéz. 1844 októberében kezdi írni, s Vahot szerint „csak néhány est és éjfél kellett ahhoz, hogy elkészüljön”.
Eredetileg csak addig tartott a történet, míg Iluska meghal, és Jancsi elindul második vándorútjára (Kukorica Jancsi). Így egy verses elbeszélés lett volna tragikus véggel. Itt is vannak azért mesei elemek: amikor beáll katonának, ahogy visszatér, a zsiványokkal kapcsolatos kalandja, az, hogy neki akarják adni a királylányt, stb. Vörösmartyék bíztatására folytatta, s tette hozzá a mesei elemeket az alapvetően népi életképű indításhoz. December 8-án a Pesti Divatlapban Vahot már János vitézként hirdeti.

Az előzmények között említhetjük Garai János Az obsitos című művét, Vörösmarty Csongor és Tündéjét és a Délszigetet, valamint a népmesei vándormotívumokat. A János vitéz társadalmi szempontból a juhászbojtárból tündérkirállyá váló hős alakjával a nép felemelkedéséről, annak lehetőségeiről, vágyairól szól. Főhősének alakja a romantika alapkérdéseit veti föl: a személyiség kiteljesedésének lehetőségeit, a boldogság elérésének módjait veszi sorra.

A mű a bűn és bűnhődés motívumával indul. A főszereplők a legkivetettebbek a faluban. Jancsit találták, cselédként tartják; Iluska anyja meghalt, apja újraházasodott, majd meghalt. A mesei alapokra épít, de aztán a mesei közvetítéseket elhagyja. Mesében a legkisebb fiú szerencsét próbálni indul, itt elkergetik (méghozzá jogosan). Összetett érzések vannak benne pl. Jancsi és Iluska "természetesen" azért szerettek egymásba, mert ők a falu árvái. A mesében a hagyományra építenek, és mindig ki is fejtik azt. A metaforikus eszközök, előreutalások, célzások, már inkább a műköltészetnek, a magas költészetnek, az elbeszélésnek az eszközei. A bűn feloldása, a jóvátétel a zsiványok tanyájának felgyújtása, ahol a lángok a lelki megtisztulást is jelképezik.

Jancsi előtt a boldogságkeresés különböző lehetőségei nyílnak meg: a pénz, gazdagság (zsiványok tanyája), szerelem (a felkínálkozó szerelem - francia királykisasszony), a hatalom (a francia király felajánlja fele királyságát). A kiteljesedés csak a becsület és kitartás révén érhető el, s a boldogságot a kölcsönös szerelem jelképezi, illetve adhatja meg.

A műfaj elbeszélő költemény (tipikusan romantikus, kevert műfaj), korabeli elnevezéssel költői beszély, mely az epika próbatételes változatához kapcsolódik. Funkcióját tekintve népi eposz. Verselése felező tizenkettes, mely ettől kezdve válik meghatározóvá az addig uralkodó hexameter helyett. Az 5. fejezet végén kezdődik a mesei betét, ezt biztosan mutatja a holló megjelenése. A falu és a pusztaság Petőfi által megélt való világ (Kiskunság). Mikor belép az erdőbe, akkor kezdődik a mese. A mesében csodás figurák szerepelnek, mint például a griffmadár. Falun kívül jellegzetes mesei fordulatok, csodás segítőtársak (pl. óriáskirály gyermekei, szekeres: akadályozóból segítő lesz, ez jellegzetes mesei fordulat). A továbbírásban szinte csak mesei elemek: tündérország, feltámadás, uralkodás. Súlytalanító nézőpont: a hősnek semmi baja nem eshet, nem kell érte aggódnunk. Ötvözi a mesét az elbeszéléssel. Stílusában, témájában egyesíti a népiesség (népköltészet) és magas(igényes)költészet erényeit. A nép nyelvét, ízlését kell uralkodóvá tenni. Ezért lesz a népmese a vers mintája. Társadalmi program: a népet felemelni, polgárosítani. Ezt fejezi ki az, hogy Jancsi önerejéből kerül a hierarchia legtetejére, és lesz Tündérország uralkodója.

4. Befejezés

A természet vadvirága 1844 az első költői korszak összefoglaló ars poeticája. Petőfi minden költői korszakában fontosnak tartotta megfogalmazni művészi hitvallását. Minden igazi ars poetica az elutasítás és vállalás kettősségével jön létre. A strófák felépítése is ezt tükrözi. Az első hat sor meghatározó eleme a tagadás és elutasítás, a refrén pedig a vállalás hordozója ( " A korláttalan természet vadvirága vagyok én."). Az elhatárolódás sokirányú: a biedermeier érzelmesség, a klasszicizmus merevsége, az iskolai versgyakorlatok hagyománya is idegen tőle. A refrénben említett virág metafora a romantika kedvelt képe, s a művészettörténész Gombrich szerint a novum, az újdonság jelképe. Petőfi mindezt hangsúlyosabbá teszi a „vad” jelzővel, kiemelve költészetének természetességét. Ugyanezt hangsúlyozza provokatív módon a felütés is. (" Mit ugattok, mit haraptok engemet, hitvány ebek!")

Bár a Dalaim 1846-ban íródott, az első költői korszakra vonatkozik. Petőfi seregszemlét tart költészete felett, szemrevételezve a különböző tematikájú költeményeket. Valamennyi típust az ihlet- és élményesztétikából vezeti le, elutasítva magától a követésen, imitáción alapuló lírát. A romantikus költészeteszményt (teremtő képzelet, közéletiség) fogalmazza meg hitvallásként. Petőfinél népiessége pályája elején csak irodalmi (ösztönös), később tudatosan vállalt küldetéssé teljesedik ki.

Legutóbb frissítve: 2016-02-06 18:04

Megjegyzések

Hamarosan!

© 2015–2016 erettsegik.hu