Nem találom az oldalon a jegyzetet, amit keresek.
Az oldalon a saját jegyzeteinken kívül csak azok láthatók, melyeket a látogatóink küldtek be, tehát közel sem teljes a gyűjtemény. Ha neked megvan az egyik, nekünk még hiányzó jegyzet, akkor kérünk, küldd be azt, ha nincs, akkor sajnos meg kell várnod, amíg valaki más be nem küldi, vagy ki kell dolgoznod magadnak (mely esetben később nagyon fogunk örülni, ha azt beküldöd nekünk).
Mit tegyek, ha a témabeli jegyzetben nincs benne minden, amit tudnom kéne?
A középszintű érettségik követelménye minden iskolában változó lehet, ha van olyan rész a te jegyzetedben, ami az oldalon levőből hiányzik, akkor azt javaslatként beküldheted, a végső célunk az, hogy a teljes követelményrendszert lefedjük. Ugyanez igaz az emelt szintű jegyzetekre is, bár ott sokszor egyértelműbb, hogy mit kell tudni, ennek ellenére is szívesen várjuk az ezekhez érkező javaslatokat.
Már van az oldalon a témában jegyzet, de szerintem az enyém jobb.
Nehéz dolog megállapítani, hogy objektíven két jegyzet közül melyik a jobb, érthetőbb. Örülnénk, ha inkább javaslatot küldenétek be, melyben a már az oldalon lévő jegyzet kevésbé érthető részeit átfogalmazzátok, vagy helyettesítitek a ti verziótokkal, esetleg még nem szereplő információkkal bővítitek, de ha minden kötél szakad, akkor be is küldhettek újként már létező címmel jegyzetet, és megnézzük, hogy mit tehetünk.
Miért érdemes regisztrálnom?
Regisztráció után tudtok elérni olyan hasznos funkciókat, mint peldául a jegyzetgyűjtemény, jegyszámító, illetve a későbbiekben így tudtok majd kommentelni az oldalon.
Hogyan tudok nektek segíteni?
A legnagyobb segítség az, ha az oldalon levő jegyzetállomány mennyiségét és minőségét növeled. Itt nem is kizárólag a kiadott szóbeli tételek kidolgozására gondolunk, lehetőség van segédanyagok beküldésére is, melyekkel hasznos tudást és tippeket adhatsz át az érettségivel kapcsolatban. Ilyen lehet például egy programozás feladat kidolgozása, egy tipikus matekpélda levezetése, a novellaelemzés struktúrájának ismertetése, társalgási fordulatok leírása a szóbelikhez.
Nem kaptam választ a kérdésemre.
Ha további kérdésed van, írj nekünk, akár e-mailben, akár facebookon.