Az időkezelés kérdése mindig is központi szerepet játszott az irodalomban, különösen a modern regényekben. A 20. század elején megjelenő avantgárd és modernista irányzatok radikálisan új megközelítéseket hoztak a narratív idő ábrázolásában, eltávolodva a hagyományos lineáris, kronologikus elbeszélésmódtól. Ennek a törekvésnek a gyökerei egészen a 19. század végéig nyúlnak vissza, amikor olyan szerzők, mint Gustave Flaubert és Henry James kezdték feszegetni a regényforma határait.
A modern regényekben az időkezelés sokrétű és kísérletező jellegű. Gyakran találkozunk a múlt, jelen és jövő egymásba fonódásával, a lineáris időrend felbomlásával, a szubjektív időélmény hangsúlyozásával. Ezek a technikák lehetővé teszik a szerzők számára, hogy a valóság komplexitását, a tudatfolyamok sokféleségét és a személyes emlékezet működését jobban megragadják.
Egyik jellegzetes eljárás a belső monológ, amely a szereplő tudatába enged bepillantást, felszabadítva az elbeszélést a külső, objektív időrend kötöttségei alól. Jó példa erre James Joyce Ulysses című regénye, amely egy nap történéseit ábrázolja, de a szereplők tudatában megjelenő emlékek, asszociációk és gondolatok révén a lineáris időkezelés feloldódik. Hasonló technikát alkalmaz Virginia Woolf is Mrs Dalloway című művében, ahol a főszereplő emlékezései és reflexiói szövik át a cselekményt.
Egy másik gyakori eljárás a flashback és a flash-forward használata, amely lehetővé teszi a múlt és a jövő idősíkjainak beemelését a jelenbe. Ezt a technikát alkalmazza például Marcel Proust A la recherche du temps perdu című monumentális regényfolyamában, ahol a narrátor emlékezései révén a múlt és a jelen folyamatosan egymásba játszik. Hasonló megoldásokkal találkozhatunk Thomas Mann Varázshegy című regényében is, ahol a főszereplő Hans Castorp időérzéke fokozatosan átalakul a szanatóriumi környezetben.
Emellett a modern regényekben gyakran találkozunk a szimultaneitás elvével, amely a különböző idősíkok, szereplők és cselekmények egyidejű ábrázolását jelenti. Ennek egyik legismertebb példája James Joyce Ulysses című regénye, ahol a szerző a különböző helyszíneken zajló események párhuzamos bemutatására törekszik. Hasonló technikát alkalmaz William Faulkner is As I Lay Dying című művében, ahol a narráció többszólamúsága révén a történet különböző nézőpontokból bomlik ki.
- A modern regényekben az időkezelés sokrétű és kísérletező jellegű, eltávolodva a hagyományos lineáris, kronologikus elbeszélésmódtól.
- Gyakori technikák a belső monológ, a flashback és a flash-forward, valamint a szimultaneitás elve.
- Ezek a megoldások lehetővé teszik a szerzők számára, hogy a valóság komplexitását, a tudatfolyamok sokféleségét és a személyes emlékezet működését jobban megragadják.
- Jó példák erre James Joyce Ulysses, Virginia Woolf Mrs Dalloway, Marcel Proust A la recherche du temps perdu, Thomas Mann Varázshegy és William Faulkner As I Lay Dying című regényei.
Összességében elmondható, hogy a modern regényekben az időkezelés kulcsfontosságú szerepet játszik a valóság komplex, sokrétű ábrázolásában. A hagyományos lineáris elbeszélésmód felbomlása, a szubjektív időélmény hangsúlyozása, valamint a különböző idősíkok egymásba játszása lehetővé teszi a szerzők számára, hogy a 20. század ember- és világképének megfelelő narratív formákat hozzanak létre. Ezek a kísérletező technikák nemcsak a regényforma határait feszegetik, hanem a valóság mélyebb megértéséhez is hozzájárulnak.