A „Szeptember végén” Petőfi Sándor egyik legismertebb és legmélyebb költeménye, amely 1847 szeptemberében született Koltón, a mézeshetek idején. A vers különlegessége, hogy egyszerre szerelmi vallomás és tragikus jóslat, amely később beteljesedett. A költemény szerkezete három versszakra tagolódik, amelyek mindegyike más-más időperspektívát mutat be, miközben tökéletes formai és tartalmi egységet alkot.
1. Verstani jellemzők és forma
A vers anapesztusi verselésű, amely különleges zeneiséget kölcsönöz a műnek. A strófák 8 sorosak, keresztrímes szerkezetűek (ababcdcd). A sorok szótagszáma váltakozó: 9-8-9-8-9-8-9-8, ami a hullámzó érzelmeket is tükrözi. Ez a verstani megoldás tökéletesen illeszkedik a vers melankolikus hangulatához és gondolati mélységéhez.
2. Szerkezeti felépítés
Első versszak:
Az első strófa a jelen képével indul, természeti képpel, amely kontrasztot teremt: lent a völgyben még nyár van, de fent a hegyeken már megjelent a tél első hírnöke, a hó. Ez a kettősség szimbolikus jelentőségű: az élet és halál, a múlandóság és örökkévalóság ellentétét vetíti előre. A költő saját életének virágzását és a közelgő elmúlás sejtelmét állítja párhuzamba a természeti képpel. A „még ifju szivemben a lángsugarú nyár” sor különösen erőteljes metafora, amely az életszeretetet és a szerelmi szenvedélyt egyaránt kifejezi.
Második versszak:
A középső versszak a jövőbe tekint, és a szerelem múlandóságának lehetőségét veti fel. Itt jelenik meg a vers talán legmegrázóbb jóslata: „ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt”. A költő saját halálát vizionálja, és felteszi a kérdést: mi történik majd szerelmükkel az ő halála után? A féltékenység és a szerelem örökérvényűségének vágya keveredik ezekben a sorokban. Az „uj szeretőd” említése különösen fájdalmas képet fest, amely később tragikusan be is teljesedett Szendrey Júlia életében.
Harmadik versszak:
Az utolsó strófa az örökkévalóság dimenzióját nyitja meg. A síron túli szerelem képe jelenik meg, ahol a hűtlenség miatt visszajáró lélek motívuma dominál. A „s ott a síri világban szeretni fogunk” sor már transzcendens síkra emeli a szerelmet. A versszak végén megjelenő természeti kép (virágos kert, akác) a szerelem örök voltát szimbolizálja.
3. Művészi eszközök
- Metaforák: „lángsugarú nyár”, „halványul a görög”, „síri világban”
- Megszemélyesítések: „még nyílnak a völgyben a kerti virágok”
- Ellentétek: nyár-tél, élet-halál, hűség-hűtlenség
- Szimbólumok: özvegyi fátyol, síri világ, virágos kert
4. A vers jelentősége és utóélete
A „Szeptember végén” nem csupán szerelmes vers, hanem a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb jósverse is. Petőfi előérzete tragikusan beigazolódott: fiatalon, 26 évesen halt meg a segesvári csatában, és özvegye, Szendrey Júlia valóban újra férjhez ment. A vers egyetemes érvényű kérdéseket feszeget: a szerelem múlandóságát vagy örökkévalóságát, az élet és halál viszonyát, a hűség természetét.
5. Összegzés
A költemény tökéletes példája annak, hogyan lehet egyetlen versben egyesíteni a személyes érzelmet és az egyetemes emberi tapasztalatot. A szerkezeti felépítés (jelen-jövő-örökkévalóság), a verstani megoldások és a képi világ mind azt szolgálják, hogy kifejezzék a szerelem és az elmúlás bonyolult viszonyát. A vers máig ható ereje abban rejlik, hogy olyan kérdéseket vet fel, amelyek minden korban aktuálisak maradnak.
6. Érettségi szempontok
Az érettségin különösen fontos kiemelni a vers szerkezeti felépítését, a három idősík jelenlétét, valamint a természeti képek szimbolikus jelentését. Érdemes kitérni a verstani sajátosságokra és arra, hogyan szolgálja a forma a tartalom kifejezését. A vers biografikus vonatkozásai (a koltói mézeshetek, a későbbi beteljesült jóslat) szintén lényeges elemei egy teljes értékű elemzésnek.