Az újrealizmus vagy más néven neorealizmus a 20. század második felének meghatározó irodalmi irányzata, amely a második világháború után bontakozott ki teljes mértékben. Ez az irányzat a klasszikus realizmus hagyományait ötvözi modern kifejezőeszközökkel, miközben reagál a kor társadalmi-történelmi kihívásaira. Az újrealizmus különösen erőteljesen jelentkezett a magyar irodalomban az 1960-as és 1970-es években.
Az újrealizmus főbb jellemzői:
- Objektív, tényszerű ábrázolásmód
- Társadalmi problémák középpontba állítása
- Dokumentarista jelleg
- Szociografikus elemek hangsúlyos jelenléte
- Köznyelvi kifejezésmód dominanciája
- Hiteles karakterábrázolás
Az újrealista próza különös figyelmet fordít a mindennapi élet apró részleteinek bemutatására, ugyanakkor nem ragad meg a puszta felszíni ábrázolásnál. A művek mélyebb társadalmi összefüggéseket tárnak fel, gyakran kritikai szemlélettel közelítenek a valósághoz. Az írók törekednek arra, hogy bemutassák a társadalom különböző rétegeinek életét, problémáit, konfliktusait.
Jelentős magyar képviselők és műveik:
Fejes Endre „Rozsdatemető” című regénye az újrealizmus egyik emblematikus alkotása. A mű egy munkáscsalád három generációjának történetén keresztül mutatja be a 20. századi magyar társadalom változásait. A Hábetler család története egyszerre egyedi és tipikus, mikroszinten ábrázolja a makrotársadalmi folyamatokat.
Sánta Ferenc munkássága szintén meghatározó. „Húsz óra” című regénye dokumentarista eszközökkel dolgozza fel egy magyar falu életét, különös tekintettel az 1956-os események hatásaira. A szerző interjútechnikát alkalmaz, amely még hitelesebbé teszi az ábrázolást.
Moldova György riportregényei az újrealizmus dokumentarista vonulatát képviselik. Művei gyakran foglalkoznak különböző szakmák, társadalmi csoportok életével, problémáival. „Az Őrség panasza” című műve például egy elmaradott régió problémáit tárja fel.
Narratív technikák és stílusjegyek:
Az újrealista próza gyakran alkalmaz modern elbeszéléstechnikai megoldásokat. A lineáris időkezelés mellett megjelennek az időbeli ugrások, a különböző nézőpontok váltakozása. A művekben fontos szerepet kap a párbeszéd, amely természetes, életszerű, gyakran használ tájnyelvi elemeket vagy szakzsargont.
A leírások részletgazdagok, de nem öncélúak – minden részlet a társadalmi mondanivalót szolgálja. Az írók törekednek a pontos környezetrajzra, a karakterek hiteles pszichológiai ábrázolására. A művek gyakran tartalmaznak önéletrajzi elemeket vagy valós történelmi események feldolgozását.
Társadalmi szerepvállalás:
Az újrealista írók gyakran vállalnak fel társadalomkritikai szerepet. Műveikben olyan problémákat dolgoznak fel, mint a szegénység, a társadalmi mobilitás korlátai, a generációs konfliktusok, a modernizáció ellentmondásai. Különös figyelmet fordítanak a vidék problémáira, a parasztság és a munkásság helyzetére.
Nemzetközi kontextus:
Az újrealizmus nem csak magyar jelenség – nemzetközi szinten is jelentős irányzat. Az olasz neorealizmus például nagy hatással volt a magyar újrealizmusra. Heinrich Böll német író művei szintén az irányzat jelentős alkotásai közé tartoznak.
Az újrealizmus öröksége:
Az irányzat hatása a mai napig érezhető a magyar irodalomban. A társadalmi problémák iránti érzékenység, a dokumentarista jelleg, a hiteles ábrázolásra való törekvés olyan értékek, amelyek a kortárs magyar prózában is megjelennek. Tar Sándor vagy Csalog Zsolt művei például az újrealizmus hagyományait viszik tovább.
Érettségi szempontból fontos szempontok:
- Az irányzat történelmi-társadalmi háttere
- Főbb képviselők és műveik ismerete
- Stílusjegyek felismerése
- A művek társadalomkritikai vonatkozásai
- Az irányzat hatása a magyar irodalomra
Az újrealizmus tehát olyan meghatározó irányzat, amely a valóság hiteles ábrázolására törekszik, miközben fontos társadalmi kérdéseket vet fel. Az érettségin érdemes kiemelni az irányzat dokumentarista jellegét, társadalomkritikai szerepét és máig ható jelentőségét a magyar irodalomban.