A görög művészet az európai kultúra egyik legmeghatározóbb alapköve, amely évezredeken át formálta és a mai napig befolyásolja művészeti szemléletünket. A görög művészet fejlődése szorosan összekapcsolódik a társadalmi és politikai változásokkal, valamint a filozófiai gondolkodás fejlődésével. Az időszámításunk előtti második évezredtől kezdődően egészen a hellenisztikus korig terjedő időszak művészeti fejlődése rendkívül gazdag örökséget hagyott az utókorra.
A görög művészet első jelentős korszaka a geometrikus kor (Kr. e. 1000-700), amely nevét a díszítőművészetben alkalmazott mértani formákról kapta. Ebben az időszakban a kerámiákon megjelenő díszítések szigorú rendszerben, geometrikus mintákkal borították be az edények felületét. A korszak jellegzetes motívumai között találjuk a meandereket, a koncentrikus köröket és a háromszögeket. Az emberábrázolás ebben az időszakban még erősen stilizált, geometrikus formákból építkező volt. A korszak kiemelkedő alkotásai közé tartoznak a dipülon vázák, amelyeken már megjelennek az első narratív jelenetek, főként temetési szertartások ábrázolásai.
Az archaikus kor (Kr. e. 700-480) a görög művészet egyik legizgalmasabb fejlődési szakasza. Ebben az időszakban alakul ki a monumentális szobrászat, és megszületnek az első kouroszok és korék, azaz az álló ifjak és leányok szobrai. Ezek a szobrok még magukon viselik az egyiptomi művészet hatását, amit a frontális beállítás és a merev tartás jelez, de már megjelenik bennük a görög művészet sajátos vonása: a természethűségre való törekvés. A korszak végére egyre életszerűbbé válnak az ábrázolások, megjelenik az archaikus mosoly, amely a szobrok arcán különleges kifejezést kölcsönöz.
A klasszikus kor (Kr. e. 480-323) a görög művészet csúcspontja. Az építészetben ekkor születnek meg a legharmonikusabb alkotások, mint például az athéni Akropolisz épületegyüttese. A Parthenón tökéletes arányaival és kifinomult részleteivel a görög építészet csúcsteljesítménye. A szobrászatban Müron, Pheidiasz és Polükleitosz munkássága jelenti a legnagyobb előrelépést. Müron Diszkoszvetője a mozgás ábrázolásának mesterműve, míg Polükleitosz Dárdavivője (Dörüphorosz) az ideális férfitestről alkotott elképzelések megtestesítője. A korszakban kidolgozott arányrendszer, a kontraposzt alkalmazása és a természethű ábrázolás évezredekre meghatározta a szobrászat fejlődését.
A vázafestészet is jelentős fejlődésen ment keresztül. A fekete alakos technikát felváltotta a vörös alakos, amely sokkal finomabb részletek kidolgozását tette lehetővé. A vázaképek témái között megjelennek a mitológiai jelenetek, a mindennapi élet ábrázolásai és a történelmi események megörökítései is. A klasszikus kor festészetéről sajnos csak közvetett információink vannak, mivel a falfestmények nagy része elpusztult, de az írott források szerint rendkívül fejlett volt a perspektivikus ábrázolás és a színkezelés.
A hellenisztikus kor (Kr. e. 323-30) Nagy Sándor hódításai után következett be, amikor a görög kultúra és művészet hatása az egész ismert világra kiterjedt. A művészet ekkor már nem az ideális szépség megragadására törekedett, hanem a valóság minden aspektusának ábrázolására. Megjelentek a realisztikus portrék, az öregség, a szenvedés ábrázolásai. A szobrászatban a mozgalmasság, a drámaiság került előtérbe, amit jól példáz a Laokoón-csoport vagy a Milói Vénusz. Az építészetben monumentális alkotások születtek, mint például a Rhodoszi Kolosszus vagy az Alexandriai világítótorony.
A görög művészet hatása felbecsülhetetlen az európai kultúrára. A rómaiak közvetítésével a reneszánszig, majd onnan tovább a klasszicizmusig és napjainkig érezhető a befolyása. A görögök által kidolgozott arányrendszerek, kompozíciós elvek és esztétikai normák ma is érvényesek, és folyamatosan inspirálják a művészeket. A görög művészet nem csupán formai megoldásokat adott az utókornak, hanem egy olyan szemléletet is, amely szerint a művészet feladata az ideális szépség és harmónia megragadása, valamint az ember és a természet kapcsolatának kifejezése.
A görög művészet tanulmányozása során fontos kiemelni, hogy nem csupán esztétikai értékeket hordoz, hanem egy teljes világkép kifejeződése. A görög templomok nem csupán építészeti remekművek, hanem az istenek és emberek közötti kapcsolat fizikai megjelenítései. A szobrok nem egyszerűen az emberi test ábrázolásai, hanem az ideális szépségről és harmóniáról alkotott filozófiai gondolatok megtestesülései. A vázaképek pedig nem csupán dekorációk, hanem a társadalom életének, hitvilágának és történelmének dokumentumai.