A Közel-Kelet az emberi civilizáció egyik bölcsője, ahol az első államok kialakultak. Ez a folyamat szorosan összekapcsolódik a neolitikus forradalommal, amikor az ember áttért a letelepedett életmódra és elkezdte a földművelést. A termékeny félhold területén, különösen a nagy folyók (Tigris, Eufrátesz, Nílus) mentén alakultak ki az első városállamok, majd később a nagyobb birodalmak.
Mezopotámia területén, körülbelül Kr. e. 3500 körül jelentek meg az első városállamok a sumérok vezetésével. A sumérok létrehozták az első írásrendszert, a képírásból kifejlődött ékírást, amely forradalmasította az adminisztrációt és lehetővé tette a kultúra írásos továbbadását. A legjelentősebb sumér városállamok közé tartozott Ur, Uruk, Lagas és Kis. Ezekben a városokban már fejlett öntözéses földművelést folytattak, és kialakultak az első társadalmi hierarchiák.
A városállamokban megjelent a specializált munkamegosztás. A papság különösen fontos szerepet játszott, hiszen ők voltak a templomgazdaság irányítói. A templomok nemcsak vallási központként működtek, hanem gazdasági egységekként is: raktározták a terményeket, szervezték a kereskedelmet és az öntözőrendszerek építését. A társadalom élén az enszik (városfejedelmek) álltak, akik gyakran papi funkciókat is betöltöttek.
Az egyiptomi állam kialakulása némileg eltért a mezopotámiai modelltől. Itt Kr. e. 3000 körül már egységes államszervezet jött létre Menes fáraó vezetésével, aki egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot. Az egyiptomi állam centralizáltabb volt, mint a mezopotámiai városállamok. A fáraót istenkirályként tisztelték, és az állam minden szférája felett teljes kontrollt gyakorolt. Az egyiptomi bürokrácia rendkívül fejlett volt, az írnokok külön társadalmi réteget alkottak.
A korai államok kialakulásában kulcsszerepet játszott a bronzkor kezdete is. A fémmegmunkálás fejlődése új technológiákat és fejlettebb fegyvereket eredményezett, ami elősegítette a hadsereg és a központi hatalom megerősödését. A bronzkorban már jelentős távolsági kereskedelem folyt az államok között, ami tovább erősítette a gazdasági fejlődést.
Az első államok társadalmi berendezkedése már erősen rétegzett volt. A hierarchia csúcsán az uralkodó és családja állt, őket követte a papság és a hivatalnokok rétege. A középréteget a kézművesek és kereskedők alkották, míg a társadalom legnagyobb részét a földművesek tették ki. A rabszolgák alkották a társadalom legalsó rétegét, bár számuk ekkor még viszonylag alacsony volt.
A vallás központi szerepet játszott ezekben az államokban. Mezopotámiában többistenhit uralkodott, minden városnak megvolt a maga védőistene. Egyiptomban szintén politeista vallás volt jellemző, de itt a fáraó isteni származása és közvetítő szerepe különösen hangsúlyos volt. A templomok nemcsak vallási, hanem kulturális és tudományos központok is voltak, ahol az írást, matematikát, csillagászatot is művelték.
Az első államok jelentős építészeti emlékeket hagytak ránk. Mezopotámiában a zikkuratok (többszintes templomtornyok) voltak a legjelentősebb építmények, míg Egyiptomban a piramisok és templomkomplexumok. Ezek az építkezések fejlett matematikai és mérnöki tudást igényeltek, ami mutatja ezeknek az államoknak a technológiai fejlettségét.
A jogrendszer kialakulása is ezekhez az első államokhoz köthető. Hammurapi babiloni király törvénykönyve (Kr. e. 18. század) az első írott törvénygyűjtemények egyike, amely részletesen szabályozta a társadalmi együttélés normáit. Az egyiptomi államban is léteztek írott törvények, bár ezek kevésbé maradtak fenn.
Az első államok öröksége máig meghatározó. Az írás feltalálása, a városiasodás kezdetei, az első jogrendszerek kialakulása, a specializált munkamegosztás mind olyan vívmányok, amelyek alapvetően befolyásolták az emberi civilizáció fejlődését. Ezek az államok teremtették meg azokat az alapokat, amelyekre a későbbi civilizációk építkezhettek.