A középkori egyetemek (universitas) kialakulása a 11-12. századra tehető, és szorosan összefügg az európai városok fejlődésével, a városi polgárság megerősödésével, valamint az egyház kulturális szerepének növekedésével. Az első egyetemek spontán módon jöttek létre, általában egy-egy híres mester körül kialakult iskolából fejlődtek ki. Az egyetem szó eredetileg nem az intézményt, hanem a tanárok és diákok közösségét (universitas magistrorum et scholarium) jelentette.
Az első egyetemek megjelenése és jellemzői
A legrégebbi egyetemek közé tartozik a bolognai (1088), amely elsősorban jogi képzéséről volt híres, valamint a párizsi (1200 körül), amely a teológiai oktatás központjaként működött. Az oxfordi egyetem (1167) és a cambridge-i egyetem (1209) szintén a korai alapítások közé tartozik. Ezek az intézmények mintául szolgáltak a később alapított egyetemek számára. A 13-14. században Európa-szerte sorra alakultak az egyetemek, például Padova (1222), Nápoly (1224), Salamanca (1218), Prága (1348), Krakkó (1364), Bécs (1365).
Az egyetemek működéséhez pápai vagy császári engedély volt szükséges. Ez biztosította az intézmény kiváltságait és a megszerzett fokozatok általános elismerését. Az egyetemek jelentős autonómiával rendelkeztek, saját törvénykezési joguk volt, és mentesültek a városi hatóságok joghatósága alól.
Az egyetemi oktatás szerkezete és módszerei
A középkori egyetemeken általában négy kar működött:
- Artes (bölcsészet) fakultás – ez volt az alapozó képzés
- Teológiai kar
- Jogi kar
- Orvosi kar
A tanulmányok az artes fakultáson kezdődtek, ahol a hét szabad művészetet (septem artes liberales) oktatták. Ez két csoportra oszlott:
- Trivium: grammatika, retorika, dialektika
- Quadrivium: aritmetika, geometria, asztronómia, zene
Az oktatás módszerei között központi szerepet játszott a lectio (felolvasás) és a disputatio (vita). A lectio során a tanár felolvasta és magyarázta a tananyagot, míg a disputatio alkalmával a diákok egy-egy tétel mellett vagy ellen érveltek, fejlesztve ezzel vitakészségüket és logikai gondolkodásukat.
Az egyetemi fokozatok rendszere
A középkori egyetemeken megszerezhető fokozatok hierarchikus rendszert alkottak:
- Baccalaureus (bachelor) – az alapfokozat, az artes fakultás elvégzése után
- Magister artium – a bölcsészkar mesterfokozata
- Doctor – a legmagasabb fokozat, amit a „magasabb” karokon (teológia, jog, orvostudomány) lehetett megszerezni
A fokozatszerzés hosszú folyamat volt, amely vizsgákból, nyilvános vitákból és előadásokból állt. A doktori cím megszerzése akár 15-20 évet is igénybe vehetett.
Az egyetemek társadalmi és kulturális jelentősége
A középkori egyetemek rendkívül fontos szerepet játszottak az európai kultúra és tudomány fejlődésében. Az egyetemeken alakult ki a skolasztikus gondolkodásmód, amely a hit és a tudás összeegyeztetésére törekedett. Az egyetemek voltak az új eszmék és gondolatok születésének és terjedésének központjai.
Az egyetemek nemzetközi jellege is kiemelkedő jelentőségű volt. A közös oktatási nyelv (latin) lehetővé tette, hogy a diákok és tanárok Európa különböző részeiből érkezzenek. Ez a mobilitás elősegítette az ismeretek és kulturális hatások cseréjét, és hozzájárult egy közös európai értelmiségi kultúra kialakulásához.
Az egyetemek jelentős hatást gyakoroltak a városok fejlődésére is. A diákok és tanárok jelenléte fellendítette a helyi gazdaságot, új szolgáltatások (könyvmásolás, szállás, étkeztetés) jelentek meg. Az egyetemi városokban sajátos diákkultúra alakult ki, amely a mai napig érezteti hatását.
Magyar vonatkozások
Magyarországon az első egyetemalapítási kísérlet Nagy Lajos király nevéhez fűződik (Pécs, 1367). Ezt követte Zsigmond király óbudai egyeteme (1395), majd Mátyás király pozsonyi egyeteme (1467). Sajnos ezek az intézmények nem bizonyultak hosszú életűnek, részben a török hódítás, részben más történelmi körülmények miatt. A magyar diákok így főként külföldi egyetemeken (Bécs, Krakkó, Padova, Bologna) folytatták tanulmányaikat.
A középkori egyetemek öröksége ma is él az európai felsőoktatásban. Az egyetemi autonómia eszméje, a fokozatok rendszere, a nemzetközi jelleg mind olyan elemek, amelyek a középkori egyetemektől erednek és máig meghatározóak a felsőoktatásban.