A százéves háború az európai történelem egyik legjelentősebb középkori konfliktusa volt, amely alapvetően meghatározta Franciaország és Anglia későbbi fejlődését. A háború valójában nem pontosan száz évig tartott, hanem 116 éven át, megszakításokkal. A konfliktus gyökerei a normann hódításig nyúlnak vissza, amikor Hódító Vilmos 1066-ban elfoglalta Angliát, így az angol uralkodók egyben normandiai hercegek is lettek.
A háború kiváltó okai
A konfliktus közvetlen kiváltó oka az volt, hogy 1328-ban kihalt a francia Capeting-dinasztia férfiága IV. Károly halálával. Az angol III. Edward, aki anyai ágon IV. Károly unokaöccse volt, igényt tartott a francia trónra. A francia nemesség azonban a száli frank törvényekre hivatkozva – mely szerint nőágon nem örökölhető a korona – Valois Fülöpöt választotta királlyá. Ez vezetett a hosszú háborúskodáshoz, de a mélyebb okok között találjuk:
- Flandria hovatartozásának kérdését (gazdaságilag Angliához, hűbérileg Franciaországhoz kötődött)
- Az aquitániai hercegség státuszát (angol birtok francia területen)
- Kereskedelmi rivalizálást a La Manche csatornán
- Mindkét ország centralizációs törekvéseit
A háború szakaszai és főbb eseményei
Az első szakaszban (1337-1360) az angolok jelentős sikereket értek el. A crécy-i csatában (1346) az angol hosszúíjászok megsemmisítő vereséget mértek a francia lovagseregre. 1347-ben az angolok elfoglalták Calais kikötővárosát, amely még két évszázadig angol kézen maradt. Az 1356-os poitiers-i csatában pedig fogságba ejtették II. János francia királyt.
A második szakaszban (1360-1415) a franciák V. Károly vezetésével jelentős területeket szereztek vissza. Ebben nagy szerepe volt Bertrand du Guesclin zsoldosvezérnek, aki a „felőrlő hadviselés” taktikáját alkalmazta: kerülte a nyílt ütközeteket, helyette kisebb rajtaütésekkel gyengítette az angolokat.
A harmadik szakasz (1415-1429) ismét angol sikereket hozott. A legjelentősebb az azincourt-i csata (1415) volt, ahol V. Henrik angol király újra bebizonyította az angol hadsereg fölényét. 1420-ban a troyes-i szerződésben VI. Károly francia király elismerte V. Henrik örökösödési jogát a francia trónra.
Jeanne d’Arc szerepe és a háború lezárása
A fordulópontot Jeanne d’Arc fellépése jelentette 1429-ben. A parasztlányból lett hadvezér fellelkesítette a francia csapatokat, felszabadította az angolok által ostromolt Orléans-t, és Reimsbe vezette VII. Károlyt, ahol francia királlyá koronázták. Bár Jeanne d’Arc 1431-ben angol fogságba esett és máglyahalált halt, szerepe meghatározó volt a francia nemzeti öntudat megerősítésében.
A háború utolsó szakaszában (1429-1453) a franciák fokozatosan visszaszorították az angolokat. VII. Károly jelentős hadseregreformot hajtott végre, létrehozta az első állandó zsoldoshadsereget. A castillon-i csata (1453) volt az utolsó jelentős összecsapás, ahol a francia tüzérség döntő szerepet játszott. A háború végén az angolok egyedül Calais-t tarthatták meg francia földön.
A háború következményei
A százéves háború messze ható következményekkel járt mindkét országra nézve:
- Franciaországban megerősödött a központi hatalom, kialakult a nemzeti öntudat
- Megszületett az első állandó hadsereg Európában
- A lovagi hadviselés háttérbe szorult, előtérbe került a gyalogság és a tüzérség szerepe
- Angliában a háborús kudarcok hozzájárultak a rózsák háborújának kirobbanásához
- A háború felgyorsította a hűbéri rendszer bomlását
- Jelentős technikai újítások jelentek meg a hadviselésben (pl. ágyúk fejlődése)
A konfliktus jelentősen átformálta a középkori Európa politikai és társadalmi viszonyait. A lovagi eszmény hanyatlásnak indult, és megkezdődött az átmenet a modern hadviselés felé. A háború során mindkét országban megerősödött a nemzeti identitás, és kialakultak azok az államszervezeti formák, amelyek a későbbi nemzetállamok alapjait képezték.