Az ellenreformáció vagy katolikus megújulás a 16-17. században kibontakozó egyházi és politikai mozgalom volt, amely a reformáció térhódítására adott katolikus válaszként értelmezhető. A folyamat célja kettős volt: egyrészt a katolikus egyház belső megújítása, másrészt a protestantizmus visszaszorítása. Az ellenreformáció kezdetét általában a tridenti zsinathoz (1545-1563) kötjük, és körülbelül a harmincéves háború végéig (1648) tartott intenzív szakasza.
A katolikus megújulás főbb elemei és intézkedései
A katolikus egyház felismerte, hogy a reformáció által felvetett kritikák egy része jogos volt, ezért átfogó reformprogramot dolgozott ki. A tridenti zsinat számos olyan döntést hozott, amely megalapozta a katolikus egyház megújulását:
- Az egyházi hierarchia megszilárdítása és a papi fegyelem helyreállítása
- A papképzés reformja, szemináriumok létrehozása
- A búcsúcédulák árusításának betiltása
- A katolikus hitelvek pontos megfogalmazása
- A liturgia egységesítése (tridenti mise)
- Az egyházi visszaélések felszámolása
Különösen jelentős volt a jezsuita rend megalapítása Loyolai Szent Ignác által 1540-ben. A jezsuiták kiváló oktatási rendszert építettek ki, és hatékonyan képviselték a katolikus megújulás ügyét. Iskoláikban magas színvonalú oktatást nyújtottak, ami vonzó alternatívát jelentett a protestáns intézményekkel szemben. A rend tagjai különleges fogadalmat tettek a pápának való engedelmességre, és jelentős missziós tevékenységet folytattak világszerte.
Az ellenreformáció eszközei és módszerei
A katolikus egyház különböző eszközöket alkalmazott céljai elérése érdekében:
- Inkvizíció megerősítése az eretnekek elleni küzdelemben
- Index létrehozása (tiltott könyvek jegyzéke)
- Barokk művészet támogatása mint a katolikus propaganda eszköze
- Új szerzetesrendek alapítása (jezsuiták, kapucinusok)
- Katolikus oktatási intézmények fejlesztése
- Missziós tevékenység fokozása
A katolikus megújulás jelentős sikereket ért el Európában. Dél-Európában megőrizte pozícióit, sőt Lengyelországban és a Habsburg Birodalomban is visszaszorította a protestantizmust. A folyamat során a katolikus egyház modernizálta intézményrendszerét, és hatékonyabban tudta képviselni érdekeit.
Az ellenreformáció magyarországi sajátosságai
Magyarországon az ellenreformáció szorosan összekapcsolódott a Habsburg-uralkodók politikájával. Pázmány Péter esztergomi érsek vezetésével jelentős rekatolizációs folyamat indult el. A főnemesi családok visszatérítése a katolikus hitre különösen eredményes volt, ami aztán a jobbágyság vallási hovatartozására is hatással volt a „cuius regio, eius religio” elv alapján.
A magyarországi ellenreformáció főbb jellemzői:
- Pázmány Péter irodalmi és térítő tevékenysége
- A nagyszombati egyetem alapítása (1635)
- Jezsuita kollégiumok hálózatának kiépítése
- Főnemesi családok visszatérítése a katolikus hitre
- Protestáns templomok elvétele, prédikátorok üldözése
Az ellenreformáció hosszú távú következményei máig hatnak. A katolikus egyház megújulása során olyan intézményi és szervezeti reformokat hajtott végre, amelyek évszázadokra meghatározták működését. A tridenti zsinat döntései egészen a II. vatikáni zsinatig (1962-1965) érvényben maradtak. Az időszak kulturális öröksége, különösen a barokk művészet alkotásai, ma is jelentős részét képezik az európai kulturális örökségnek.
Az ellenreformáció korszaka ugyanakkor az európai vallásháborúk időszaka is volt, amely jelentős emberi és anyagi veszteségekkel járt. A harmincéves háború (1618-1648) végén a vesztfáliai béke rögzítette a felekezeti viszonyokat, és ezzel lezárult az ellenreformáció legaktívabb szakasza, bár hatásai még évszázadokig érezhetőek maradtak.