A kiegyezést követő időszak Magyarország történetének egyik legdinamikusabb fejlődési korszaka volt, amely jelentős társadalmi átalakulással járt együtt. A feudális társadalmi struktúrák fokozatosan átadták helyüket egy polgárosodó, modernizálódó társadalmi berendezkedésnek, bár számos feudális maradvány továbbra is meghatározó maradt.
A társadalom rétegződése és főbb jellemzői
A dualizmus kori magyar társadalom piramisszerű felépítést mutatott, amelynek csúcsán továbbra is az arisztokrácia helyezkedett el. Ez a réteg, amely mindössze néhány száz családot jelentett, birtokolta a földterületek jelentős részét, és továbbra is meghatározó politikai befolyással rendelkezett. Az arisztokrácia alatt helyezkedett el a középbirtokos nemesség, a dzsentri réteg, amely a korábbi köznemességből alakult ki. Ez a réteg különösen érdekes társadalmi csoportot alkotott, mivel gazdasági pozíciója folyamatosan gyengült, ugyanakkor társadalmi presztízse és politikai befolyása továbbra is jelentős maradt.
A korszak egyik legfontosabb jelensége a polgárság megerősödése volt. A nagypolgárság, amely főként zsidó és német származású családokból állt, jelentős gazdasági hatalommal rendelkezett, de társadalmi elfogadottsága nem volt teljes. A középpolgárság (kereskedők, iparosok, értelmiségiek) alkotta a városok gerincét, míg a kispolgárság (kiskereskedők, kisiparosok) számban jelentős, de befolyásban korlátozott réteget képezett.
Társadalmi mobilitás és modernizáció
A dualizmus időszakában jelentősen javultak a társadalmi mobilitás lehetőségei. Az oktatási rendszer fejlődése, különösen a népoktatási törvény (1868) bevezetése után, szélesebb rétegek számára tette lehetővé a társadalmi felemelkedést. Az urbanizáció felgyorsulása, az iparosodás és a szolgáltató szektor bővülése új foglalkozási lehetőségeket teremtett.
A munkásság kialakulása és növekedése a korszak egyik legfontosabb társadalmi változása volt. Az ipari munkásság létszáma az 1867-es körülbelül 100 ezerről 1910-re több mint 1 millióra nőtt. Életkörülményeik kezdetben rendkívül rosszak voltak, de a szakszervezeti mozgalom erősödésével és a munkásvédelmi törvények bevezetésével fokozatosan javultak.
Nemzetiségi és vallási viszonyok
A dualizmus kori Magyarország soknemzetiségű állam volt, ahol a magyarok aránya fokozatosan növekedett (1880: 46%, 1910: 54%). A nemzetiségi kérdés kezelése a korszak egyik legfontosabb politikai problémája volt. Az 1868-as nemzetiségi törvény elvileg széles nyelvi és kulturális jogokat biztosított, de a gyakorlatban a magyarosítási törekvések erősödtek.
A vallási élet területén a római katolikus egyház megőrizte domináns szerepét, de jelentős volt a református, evangélikus és izraelita felekezetek jelenléte is. Az izraelita vallásúak aránya különösen a városokban volt magas, és meghatározó szerepet játszottak a gazdasági és kulturális modernizációban.
Életmód és kultúra változásai
A társadalmi változások az életmód jelentős átalakulását is magukkal hozták. A városiasodás új életformákat teremtett, megjelent a kávéházi kultúra, fejlődött a szabadidő eltöltésének módja. A polgári értékrend terjedése, a modern fogyasztói szokások kialakulása, a divat változásai mind-mind jelezték a társadalom modernizációját.
Az oktatás fejlődése, az analfabetizmus csökkenése lehetővé tette a tömegkultúra kialakulását. A sajtó szerepe megnőtt, a színházi élet virágzott, és megjelent a mozi is mint új szórakozási forma. A nők helyzete is változott: megnyíltak előttük az egyetemek kapui, és egyre többen vállaltak munkát a szolgáltató szektorban.
Összességében a dualizmus kora a magyar társadalom egyik legdinamikusabb átalakulási időszaka volt, amelyben a tradicionális és modern elemek sajátos keveredése figyelhető meg. A korszak végére egy sokkal differenciáltabb, polgárosultabb társadalom jött létre, bár a feudális maradványok továbbélése és a társadalmi egyenlőtlenségek fennmaradása is jellemző maradt.