A második világháborút követően az egyik legjelentősebb világtörténelmi folyamat a gyarmati rendszer felbomlása volt, amely alapvetően megváltoztatta a nemzetközi politikai és gazdasági viszonyokat. Ez a folyamat, amelyet dekolonizációnak is nevezünk, az 1940-es évek végétől az 1970-es évekig tartott, bár egyes területeken még később is zajlottak függetlenségi mozgalmak.
A gyarmati rendszer felbomlásának okai
A folyamat hátterében számos összetett tényező állt. A második világháború során a gyarmattartó hatalmak jelentősen meggyengültek, különösen Nagy-Britannia és Franciaország vesztette el korábbi gazdasági és katonai erejét. A háború alatt sok gyarmati területen állomásozó japán csapatok jelenléte megmutatta a helyieknek, hogy az európai uralom nem megdönthetetlen. A gyarmati népek önrendelkezési jogát mind az Egyesült Államok (Wilson 14 pontja már korábban), mind a Szovjetunió támogatta, bár eltérő ideológiai alapon.
A gyarmati területeken élő népek nemzeti öntudata jelentősen megerősödött. Az európai oktatásban részesült helyi elit vezető szerepet vállalt a függetlenségi mozgalmakban. Olyan karizmatikus vezetők emelkedtek ki, mint Jawaharlal Nehru Indiában, Kwame Nkrumah Ghánában vagy Ho Si Minh Vietnamban. A gyarmati rendszer fenntartásának költségei egyre nagyobb terhet jelentettek a háború után újjáépítésre szoruló európai hatalmaknak.
A dekolonizáció folyamata és sajátosságai
A folyamat első jelentős állomása India függetlenné válása volt 1947-ben, amely példaként szolgált más ázsiai és afrikai területek számára. A brit gyarmatbirodalom felbomlása viszonylag rendezetten zajlott, bár voltak véres konfliktusok (például az indiai-pakisztáni felosztás során). Ezzel szemben a francia gyarmatok függetlenedése gyakran véres harcok árán valósult meg, különösen Indokínában (1946-54) és Algériában (1954-62).
Az 1960-as év különösen jelentős volt a dekolonizáció történetében, amikor 17 afrikai ország nyerte el függetlenségét, ezt gyakran „Afrika évének” is nevezik. A folyamat során létrejött új államok határait általában a korábbi gyarmati határok mentén húzták meg, ami számos későbbi konfliktus forrása lett, mivel ezek gyakran nem vették figyelembe az etnikai és törzsi viszonyokat.
A függetlenség következményei és kihívásai
- Gazdasági függőség fennmaradása (neokolonializmus)
- Politikai instabilitás, katonai puccsok
- Etnikai konfliktusok
- Modernizációs problémák
- Törzsi ellentétek kiéleződése
A függetlenné vált országok többsége súlyos gazdasági és társadalmi problémákkal szembesült. A gyarmati időszak alatt kialakult gazdasági struktúrák (monokultúrás mezőgazdaság, nyersanyag-kitermelés) továbbra is függő helyzetben tartották ezeket az államokat. A politikai vezetés gyakran diktatórikus formát öltött, és sok helyen katonai junták vették át a hatalmat.
A hidegháború kontextusában az új államok gyakran a két szuperhatalom vetélkedésének színterévé váltak. Létrejött az el nem kötelezett országok mozgalma, amely megpróbált független politikát folytatni, de ez nem mindig volt sikeres. A Bandungi konferencia (1955) fontos állomás volt az új államok együttműködésében.
A dekolonizáció hosszú távú hatásai
A folyamat alapvetően átrajzolta a világ politikai térképét. Az ENSZ-ben a volt gyarmatok független államként jelentek meg, megváltoztatva a nemzetközi szervezet működési dinamikáját. A világgazdaság szerkezete is átalakult, bár a fejlett-fejlődő országok közötti szakadék nem csökkent jelentősen.
A volt gyarmattartó országokban jelentős bevándorló közösségek alakultak ki a volt gyarmatok lakosaiból, ami napjainkig ható társadalmi változásokat eredményezett. A kulturális kapcsolatok azonban sok esetben fennmaradtak, például a Francia Nemzetközösség vagy a Brit Nemzetközösség keretében.
A dekolonizáció öröksége ma is érezhető a nemzetközi kapcsolatokban, a fejlődő országok problémáiban és a globális egyenlőtlenségek rendszerében. A folyamat tanulmányozása segít megérteni a jelenkori világpolitikai és gazdasági folyamatokat, valamint a fejlődő országok előtt álló kihívásokat.