A gallipoli hadjárat, más néven dardanellák hadjárat az első világháború egyik legjelentősebb és egyben legtragikusabb hadművelete volt, amely 1915. február 17-től 1916. január 9-ig tartott. A hadművelet célja az volt, hogy az antant hatalmak megszerezzék az ellenőrzést a Dardanellák tengerszoros felett, ezáltal közvetlen összeköttetést teremtve Oroszországgal, illetve megnyissák a második frontot az Oszmán Birodalom ellen.
A hadjárat előzményei és stratégiai jelentősége
1914 végére a nyugati front állóháborúvá merevedett, és az antant vezetői új megoldásokat kerestek a háború menetének megváltoztatására. Winston Churchill, az admiralitás első lordja javasolta a Dardanellák elfoglalását, amely stratégiailag kulcsfontosságú vízi út volt. A szoroson keresztül vezetett az út a Fekete-tengerre, és így Oroszország felé. Az oroszok sürgős segítségre szorultak, mivel a központi hatalmak nyomása alatt álltak, és a nyugati szövetségesek nem tudtak közvetlenül segítséget nyújtani nekik.
A Gallipoli-félsziget elfoglalása több szempontból is döntő jelentőségű lehetett volna:
- Közvetlen tengeri összeköttetést teremtett volna Oroszországgal
- Lehetővé tette volna az orosz gabona szállítását nyugatra
- Az Oszmán Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt közvetlenül fenyegette volna
- Törökország esetleges kiválása a háborúból
- A Balkán-félsziget politikai helyzetének megváltoztatása
A hadműveletek lefolyása
A hadjárat két fő szakaszra osztható: a tengeri hadműveletre és a szárazföldi invázióra. Az első fázisban, 1915 februárjában és márciusában brit és francia hadihajók próbálták meg áttörni a török védelmet a szorosban. Azonban a török parti ütegek és a vízbe telepített aknák miatt ez a kísérlet kudarcot vallott. Március 18-án három szövetséges csatahajó süllyedt el egyetlen nap alatt.
A szárazföldi hadműveletek 1915. április 25-én kezdődtek. A brit, francia és ANZAC (ausztrál és új-zélandi) csapatok több ponton szálltak partra a félszigeten. A török védelem, amelyet Mustafa Kemal (a későbbi Atatürk) vezetett, rendkívül hatékonynak bizonyult. A szövetségesek nem tudtak jelentős területeket elfoglalni, és a hadműveletek hamarosan itt is állóháborúvá alakultak.
A harcok során mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett:
- Brit Birodalom: kb. 205.000 katona
- Francia: kb. 47.000 katona
- Török: kb. 250.000 katona
A hadjárat következményei és történelmi jelentősége
A gallipoli hadjárat teljes kudarccal végződött az antant számára. 1916 januárjában a szövetséges erők evakuálták csapataikat a félszigetről. A kudarc számos következménnyel járt:
- Winston Churchill lemondásra kényszerült az admiralitás éléről
- Az Oszmán Birodalom pozíciója megerősödött
- Mustafa Kemal nemzeti hőssé vált
- Az ausztrál és új-zélandi nemzeti identitás megerősödött
A hadjárat tanulságai között szerepelt, hogy a modern háborúban a partraszállási műveletek rendkívül kockázatosak és alapos előkészítést igényelnek. Ezeket a tapasztalatokat később, a második világháborúban, különösen a normandiai partraszállásnál hasznosították.
A gallipoli hadjárat az első világháború egyik legvéresebb és legtragikusabb eseménye volt, amely megmutatta a modern hadviselés brutalitását és az emberi élet értékének devalválódását. A csata emléke ma is él, különösen Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol minden év április 25-én az ANZAC Day keretében emlékeznek meg az elesett katonákról.
A hadjárat kudarca jelentősen befolyásolta a háború további menetét:
- Oroszország továbbra is elszigetelt maradt
- A Balkán-félsziget helyzete nem változott
- Az Oszmán Birodalom a háború végéig kitartott a központi hatalmak oldalán
- A kudarc hozzájárult a háború elhúzódásához
Összességében a gallipoli hadjárat az első világháború egyik legfontosabb hadművelete volt, amely jelentősen befolyásolta nem csak a háború kimenetelét, de a résztvevő nemzetek történelmét és nemzeti identitását is. A csata tanulságai a modern hadviselés fejlődésére is nagy hatással voltak.