A realizmus a 19. század közepén kibontakozó művészeti és irodalmi irányzat, amely a valóság hiteles, objektív ábrázolására törekedett. Az irányzat a romantika ellenhatásaként jött létre, és az 1830-as évektől az 1880-as évekig volt meghatározó Európában. A realista alkotók szakítottak a romantika eszményítő, túlzottan érzelmes ábrázolásmódjával, és helyette a mindennapi élet, a társadalmi problémák bemutatására helyezték a hangsúlyt.
A realizmus kialakulásának történelmi háttere
A realizmus megjelenése szorosan összefügg a 19. század társadalmi-gazdasági változásaival. Az ipari forradalom következtében kialakuló új társadalmi osztályok, a polgárság megerősödése, a városiasodás és a tudományos fejlődés mind hatással voltak az irodalmi szemlélet átalakulására. A pozitivizmus filozófiai irányzata, amely a tapasztalati úton szerzett ismereteket helyezte előtérbe, szintén jelentősen befolyásolta a realista írók gondolkodásmódját.
A korszak írói különös figyelmet fordítottak a társadalmi egyenlőtlenségek, az elidegenedés és az erkölcsi válságok bemutatására. A realista művekben gyakran találkozhatunk a kisember sorsának ábrázolásával, a mindennapi élet küzdelmeinek részletes leírásával.
A realizmus főbb jellemzői az irodalomban
- Objektív, tárgyilagos ábrázolásmód
- Részletező, aprólékos környezetrajz
- Tipikus jellemek és helyzetek bemutatása
- Társadalomkritikai szemlélet
- Lélektani hitelesség
- A hétköznapi nyelv használata
- Ok-okozati összefüggések feltárása
A realista írók nagy hangsúlyt fektettek a szereplők társadalmi meghatározottságának bemutatására. Úgy vélték, hogy az ember jellemét és sorsát nagyban befolyásolják a környezeti és társadalmi tényezők. Műveikben gyakran alkalmazták a determinizmus elvét, amely szerint az egyén életútját előre meghatározzák a körülmények.
Jelentős realista alkotók és műveik
A francia irodalomban Honoré de Balzac és Stendhal munkássága teremtette meg a realizmus alapjait. Balzac „Emberi színjáték” című regényciklusában átfogó képet ad a korabeli francia társadalomról. Gustave Flaubert „Bovaryné” című regénye a realizmus egyik csúcsteljesítménye, amelyben a szerző rendkívüli pontossággal ábrázolja egy vidéki orvosfeleség lelki válságát és tragédiáját.
Az orosz realizmus kiemelkedő alakjai között találjuk Lev Tolsztojt, aki a „Háború és béke” valamint az „Anna Karenina” című regényeiben a társadalom különböző rétegeinek életét mutatja be. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij műveiben („Bűn és bűnhődés”, „A Karamazov testvérek”) a lélektani realizmus csúcsteljesítményeit alkotta meg.
A magyar irodalomban a realizmus legjelentősebb képviselője Jókai Mór, aki romantikus elemekkel ötvözte a realista ábrázolásmódot. Mikszáth Kálmán novelláiban és regényeiben („Szent Péter esernyője”, „A Noszty fiú esete Tóth Marival”) a magyar vidéki élet hiteles krónikása volt.
A realizmus hatása és öröksége
A realizmus hatása máig érezhető az irodalomban. Az irányzat által kialakított ábrázolásmód és társadalomkritikai szemlélet továbbélt a naturalizmusban, majd a 20. századi modern irodalmi irányzatokban is. A realista írók által alkalmazott részletező környezetrajz és lélektani ábrázolás a mai napig fontos eszköze az irodalmi alkotásoknak.
A realizmus jelentősége abban is megmutatkozik, hogy felhívta a figyelmet a társadalmi problémákra, és hozzájárult a szociális érzékenység növekedéséhez. Az irányzat képviselői által megfogalmazott kritika sok esetben társadalmi változásokat is elindított.
Összegzés
A realizmus olyan meghatározó irodalmi irányzat, amely alapvetően megváltoztatta az irodalmi ábrázolás módját és célját. A valóság hiteles bemutatására való törekvés, a társadalomkritikai szemlélet és a lélektani ábrázolás olyan értékek, amelyek a mai napig fontos szerepet játszanak az irodalomban. A realista alkotók művei nemcsak koruk társadalmának hű tükrei, hanem az emberi természet és társadalmi viszonyok mélyreható elemzései is, amelyek ma is aktuális tanulságokkal szolgálnak.