Az athéni demokrácia egyik legfontosabb intézménye a népgyűlés (ekklészia) volt, amely a közvetlen demokrácia megtestesítőjeként működött az i.e. 5-4. században. A népgyűlés jelentette azt a politikai fórumot, ahol minden teljes jogú athéni polgár közvetlenül részt vehetett a polisz ügyeinek intézésében, a közösséget érintő döntések meghozatalában.
A népgyűlés összetétele és jogosultság
Az athéni népgyűlésen való részvétel joga kizárólag a teljes jogú polgárokat illette meg. Fontos kiemelni, hogy ez a jogosultság meglehetősen szűk körű volt a mai demokratikus rendszerekhez képest. Teljes jogú polgárnak számított az a szabad születésű férfi, akinek mindkét szülője athéni polgár volt, betöltötte a 20. életévét, és teljesítette katonai szolgálatát. A nők, rabszolgák, metoikoszok (Athénban élő idegenek) és a felszabadított rabszolgák nem vehettek részt a népgyűlésen.
A népgyűlés helyszíne jellemzően a Pnyx domb volt, amely természetes amfiteátrumként szolgált, és körülbelül 6000 polgár befogadására volt alkalmas. A részvétel nem volt kötelező, de a demokratikus rendszer működőképességének biztosítása érdekében bevezették a napidíjat (ekklésziasztikon), amely ösztönözte a polgárokat a megjelenésre.
A népgyűlés működése és hatásköre
A népgyűlést évente minimum 40 alkalommal hívták össze. A gyűlések összehívását és napirendjének előkészítését az 500-ak tanácsa (bulé) végezte. A népgyűlés általában napkeltekor kezdődött, és a legfontosabb kérdések megvitatásával indult, amikor a résztvevők még frissek voltak.
- A népgyűlés főbb hatáskörei:
- Törvények megalkotása és módosítása
- Háború és béke kérdésében való döntés
- Szövetségi politika alakítása
- Tisztségviselők megválasztása
- Cserépszavazás (osztrakiszmosz) lebonyolítása
- Állami költségvetés elfogadása
- Külpolitikai döntések meghozatala
A népgyűlés lebonyolításának szigorú rendje volt. A gyűlést az elnök (episztatész) vezette, aki az 500-ak tanácsának tagjai közül került ki. A vitában bármelyik polgár felszólalhatott, de először az 50 év felettieknek adták meg a szót. A felszólalónak koszorút kellett viselnie, ami védelmet biztosított számára, ugyanis a népgyűlésen való felszólalás során elmondottakért nem vonhatták felelősségre.
A szavazás általában kézfeltartással történt, kivéve néhány különleges esetet, mint például az osztrakiszmosz, ahol cserépdarabokra írták a száműzendő személy nevét. A döntéshez egyszerű többség volt szükséges. A népgyűlés határozatait (pszéphiszma) kőbe vésték és nyilvánosan közzétették.
A népgyűlés jelentősége és korlátai
Az athéni népgyűlés a közvetlen demokrácia első és legfejlettebb formájaként szolgált a történelemben. Jelentősége abban állt, hogy minden polgár közvetlenül részt vehetett a döntéshozatalban, véleményt nyilváníthatott és szavazhatott a polisz ügyeiben. Ez a rendszer biztosította a polgárok politikai egyenlőségét (iszonomia) és a szólásszabadságot (iszégoria).
Ugyanakkor a rendszernek voltak korlátai és kritikusai is. Platón és más filozófusok bírálták a népgyűlést, mondván, hogy a döntéseket gyakran befolyásolták a demagógok, és a tömeg nem mindig volt képes megfontolt döntéseket hozni. A részvételi demokrácia ezen formája csak kis létszámú közösségben működhetett hatékonyan, és a jogosultak köre is rendkívül szűk volt a mai standardokhoz képest.
Az athéni népgyűlés működése mégis példaértékű maradt az utókor számára, hiszen olyan demokratikus alapelveket és gyakorlatokat vezetett be, amelyek ma is a modern demokráciák alapját képezik. A népszuverenitás, a politikai egyenlőség és a szólásszabadság eszméi mind az athéni demokrácia örökségei.