A rapallói egyezmény az első világháború utáni európai diplomácia egyik legjelentősebb eseménye volt, amely 1922. április 16-án került aláírásra az olaszországi Rapallo városában. Az egyezmény a két nemzetközileg elszigetelt hatalom, a weimari Németország és Szovjet-Oroszország között jött létre, alapvetően megváltoztatva az európai erőviszonyokat.
Történelmi előzmények és körülmények
Az első világháború után mind Németország, mind Szovjet-Oroszország rendkívül nehéz nemzetközi helyzetben találta magát. Németországot a versailles-i békeszerződés súlyos feltételei korlátozták, míg Szovjet-Oroszországot a nyugati hatalmak nem ismerték el, és gazdasági blokád alá helyezték. Mindkét ország kereste a kitörési lehetőségeket a nemzetközi elszigeteltségből.
A genovai konferencia idején, amely eredetileg a háború utáni európai gazdasági újjáépítést volt hivatott megtárgyalni, a német és szovjet diplomaták titkos tárgyalásokat folytattak. Walther Rathenau német külügyminiszter és Georgij Csicserin szovjet külügyi népbiztos vezetésével a két fél megállapodott egy átfogó együttműködési szerződésben.
Az egyezmény főbb pontjai
- A két ország kölcsönösen lemondott a háborús jóvátételi követelésekről
- Diplomáciai kapcsolatok azonnali felvétele
- A legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása a kereskedelmi kapcsolatokban
- Gazdasági együttműködés kialakítása
- Katonai együttműködés lehetősége (titkos záradék)
Az egyezmény jelentősége és következményei
A rapallói egyezmény több szempontból is forradalmi jelentőségű volt. Először is, megtörte mindkét ország nemzetközi elszigeteltségét. Németország számára ez különösen fontos volt, hiszen a versailles-i békeszerződés korlátozásait részben ki tudta játszani a szovjetekkel való együttműködés révén.
A katonai együttműködés titkos része lehetővé tette, hogy Németország szovjet területen fejlessze és tesztelje azokat a fegyvereket, amelyeket a békeszerződés értelmében otthon nem gyárthatott. Több német kiképzőbázis is létesült szovjet területen, ahol például a páncélos hadviselést gyakorolhatták.
Gazdasági szempontból az egyezmény mindkét félnek előnyös volt. Németország nyersanyagokhoz jutott, míg a Szovjetunió modern technológiához és szakértelemhez. A kereskedelmi kapcsolatok gyorsan fejlődtek, és az 1920-as években Németország lett a Szovjetunió legfontosabb nyugati kereskedelmi partnere.
Nemzetközi reakciók és hosszú távú hatások
A nyugati hatalmak, különösen Franciaország és Nagy-Britannia, aggodalommal figyelték a német-szovjet közeledést. Attól tartottak, hogy a két vesztes hatalom együttműködése felboríthatja az első világháború után kialakított európai rendet. Ez a félelem nem volt alaptalan, hiszen a rapallói egyezmény valóban hozzájárult mindkét ország megerősödéséhez.
Az egyezmény hatásai az 1930-as évekig érezhetőek voltak, bár Hitler hatalomra kerülése után a német-szovjet kapcsolatok fokozatosan megromlottak. Ennek ellenére a rapallói egyezmény mintául szolgált későbbi nemzetközi szerződésekhez, és megmutatta, hogy a diplomáciai elszigeteltségből van kiút a kétoldalú együttműködés révén.
Összegzés
A rapallói egyezmény az első világháború utáni európai diplomácia egyik legfontosabb mérföldköve volt. Megmutatta, hogy a nemzetközi rendszerből kirekesztett államok is találhatnak módot érdekeik érvényesítésére. Az egyezmény nem csak a német-szovjet kapcsolatok szempontjából volt jelentős, hanem az egész európai hatalmi egyensúly alakulására is hatással volt.
Az egyezmény tanulsága, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a pragmatikus együttműködés gyakran felülírja az ideológiai különbségeket. A weimari Németország és a bolsevik Szovjetunió, bár teljesen eltérő politikai rendszereket képviseltek, képesek voltak közös érdekeik mentén együttműködni.