Tisza István, Magyarország miniszterelnöke (1913-1917) meghatározó szerepet játszott az első világháború időszakában. Kezdetben határozottan ellenezte a háborút, ami különösen fontos tény, hiszen sokáig őt tartották a háború egyik fő felelősének. A szarajevói merénylet után tartott közös minisztertanácson egyedül ő képviselte a háborúellenes álláspontot, azonban később – miután nem tudta megakadályozni a konfliktust – teljes erőbedobással támogatta a háborús erőfeszítéseket.
Tisza István háborúellenes álláspontja és annak okai
Tisza István 1914 júliusában több nyomós érvet sorakoztatott fel a háború ellen:
- Tartott Románia esetleges támadásától Erdély ellen
- Féltette a dualizmus rendszerét egy nagyobb konfliktustól
- Aggódott a nemzetiségi kérdés esetleges elmérgesedése miatt
- Tisztában volt az antant katonai fölényével
- Féltette Magyarország gazdasági és társadalmi stabilitását
Különösen fontos kiemelni, hogy Tisza július 1-jén memorandumot intézett Ferenc Józsefhez, amelyben részletesen kifejtette aggályait. Ebben hangsúlyozta, hogy egy Szerbia elleni háború világháborúvá szélesedhet, és az Osztrák-Magyar Monarchia számára kedvezőtlen nemzetközi helyzetet teremthet. Azonban július 14-én – miután garanciákat kapott Románia semlegességére és ígéretet arra, hogy a Monarchia nem annektál szerb területeket – végül beleegyezett a háborúba.
Háborús politikája a konfliktus kitörése után
Miután a háború eldöntött ténnyé vált, Tisza teljes politikai és személyes tekintélyét a háborús erőfeszítések szolgálatába állította. Háborús politikájának főbb elemei:
- A hátország megszervezése és a termelés fenntartása
- A nemzetiségekkel való viszonylag mérsékelt bánásmód
- A hadsereg ellátásának biztosítása
- A társadalmi béke megőrzésére tett kísérletek
- A különböző politikai erők összefogásának megteremtése
Tisza háborús politikájának egyik legfontosabb eleme a „Burgfrieden” (várbéke) megteremtése volt, amely a különböző politikai erők együttműködését jelentette a háborús helyzetben. Ennek keretében még az ellenzékkel is igyekezett együttműködni, bár ez nem mindig járt sikerrel. A nemzetiségi kérdésben viszonylag mérsékelt politikát folytatott, például megtiltotta a szlovák és román vezetők internálását, amit az osztrák hatóságok szorgalmaztak.
A gazdaság területén Tisza igyekezett fenntartani a termelés folyamatosságát és biztosítani a hadsereg ellátását. Bevezette a hadigazdálkodást, ami magában foglalta az állami beavatkozás növelését, az árak és bérek szabályozását, valamint a termelés hadicélokra történő átállítását. A mezőgazdasági termelés fenntartása érdekében hadifoglyokat és diákokat is bevontak a munkába.
Bukása és történelmi értékelése
Tisza István 1917-es bukását több tényező együttesen okozta. Az elhúzódó háború, a növekvő veszteségek, az ellátási nehézségek és a társadalmi feszültségek mind szerepet játszottak ebben. IV. Károly trónra lépése után pedig új politikai irányvonal kezdődött, ami nem kedvezett Tisza kemény, következetes politikájának.
Történelmi értékelése máig vitatott. Egyrészt elismerik, hogy kezdetben ellenezte a háborút, és később is igyekezett racionális, megfontolt politikát folytatni. Másrészt viszont szemére vetik, hogy nem volt elég rugalmas a szükséges reformok bevezetésében, és túlságosan ragaszkodott a dualizmus rendszeréhez.
Összességében Tisza István háborús politikája jól példázza azt a dilemmát, amivel a korabeli politikai vezetők szembesültek: hogyan lehet egy olyan háborút vezetni, amit eredetileg nem akartak, de ami mégis elkerülhetetlenné vált. Tisza következetes, de sok szempontból merev politikája végül nem tudta megmenteni sem saját pozícióját, sem pedig azt a rendszert, amelynek védelmében tevékenykedett.