Az Osztrák-Magyar Monarchia Európa egyik legösszetettebb nemzetiségi képpel rendelkező állama volt a 19-20. század fordulóján. A soknemzetiségű birodalom területén élő népek együttélése, konfliktusai és törekvései alapvetően meghatározták a korszak politikai és társadalmi viszonyait, végül pedig jelentősen hozzájárultak a Monarchia felbomlásához is.
A Monarchia nemzetiségi összetétele
Az 1867-es kiegyezéssel létrejött dualista államalakulat területén körülbelül 51 millió ember élt az 1910-es népszámlálás szerint. A lakosság rendkívül heterogén összetételű volt, amelyben egyetlen nemzetiség sem alkotott abszolút többséget. A főbb nemzetiségek a következők voltak:
- Németek (24%) – főként az osztrák örökös tartományokban
- Magyarok (20%) – a Magyar Királyság területén
- Csehek (13%) – Csehország és Morvaország területén
- Lengyelek (10%) – főként Galíciában
- Rutének/ukránok (8%) – Galícia keleti részén
- Románok (6%) – Erdélyben és a Partiumban
- Horvátok (5%) – Horvátországban és Dalmáciában
- Szerbek (4%) – a déli területeken
- Szlovákok (4%) – a Felvidéken
- Szlovének (2%) – a mai Szlovénia területén
- Olaszok (2%) – Dél-Tirolban és a tengerparton
Nemzetiségi politika és konfliktusok
A Monarchia nemzetiségi politikáját alapvetően meghatározta a német és magyar dominancia. Az osztrák területeken a németek, míg a Magyar Királyságban a magyarok voltak privilegizált helyzetben. A magyar területeken az 1868-as nemzetiségi törvény elvileg széles nyelvi és kulturális jogokat biztosított a nemzetiségeknek, azonban a gyakorlatban erőteljes magyarosítási törekvések érvényesültek, különösen az oktatás és közigazgatás területén.
A nemzetiségi konfliktusok különösen élesen jelentkeztek a következő területeken:
- Csehország: a csehek autonómiatörekvései és a német-cseh ellentétek
- Galícia: lengyel-ukrán ellentétek
- Erdély: magyar-román konfliktusok
- Horvátország: horvát autonómiatörekvések
- Felvidék: szlovák-magyar ellentétek
A nemzetiségi mozgalmak kezdetben kulturális és nyelvi jogokat követeltek, később azonban egyre inkább politikai és területi autonómiára, végül pedig teljes függetlenségre törekedtek. A folyamatot jelentősen befolyásolta a 19. század második felében kibontakozó nacionalizmus eszméje, valamint a szomszédos nemzetállamok (Románia, Szerbia) vonzó hatása.
A nemzetiségi kérdés megoldási kísérletei
A Monarchia vezetői több kísérletet tettek a nemzetiségi kérdés kezelésére. Ferenc Ferdinánd trónörökös például a „Nagy-Ausztriai Egyesült Államok” tervével állt elő, amely föderális alapon szervezte volna újjá a birodalmat. A magyar politikai elit azonban mereven ragaszkodott a dualizmus rendszeréhez és a magyar állam egységéhez.
Az első világháború során a nemzetiségi ellentétek tovább éleződtek. A háborús vereség után, 1918-ban a nemzetiségek sorra mondták ki elszakadásukat a Monarchiától, és az antant hatalmak támogatásával létrehozták saját nemzetállamaikat. Ez vezetett végül az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásához és a történelmi Magyarország feldarabolásához.
A nemzetiségi kérdés öröksége
A Monarchia nemzetiségi problémáinak megoldatlansága máig ható következményekkel járt Közép-Európában. A trianoni békeszerződés után létrejött utódállamokban jelentős nemzeti kisebbségek maradtak, ami újabb konfliktusok forrásává vált. A térség etnikai sokszínűsége és a nemzetiségi kérdés megfelelő kezelése napjainkban is aktuális kihívást jelent.
Az érettségi szempontjából különösen fontos kiemelni:
- A Monarchia nemzetiségi összetételének pontos ismeretét
- Az 1868-as nemzetiségi törvény lényegét és gyakorlati megvalósulását
- A főbb nemzetiségi konfliktusok helyszíneit és okait
- A nemzetiségi mozgalmak fejlődési szakaszait
- A nemzetiségi kérdés szerepét a Monarchia felbomlásában
- A kérdés hosszú távú hatásait a térség történelmére