A SALT (Strategic Arms Limitation Talks), azaz a hadászati fegyverzetkorlátozási tárgyalások a hidegháború egyik legjelentősebb diplomáciai folyamatát jelentették az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A tárgyalássorozat az 1969-1979 közötti időszakban zajlott, és két jelentős megállapodást eredményezett: a SALT-I (1972) és a SALT-II (1979) egyezményeket. A tárgyalások kezdeményezése szorosan összefüggött az enyhülési politika (détente) időszakával, amikor mindkét szuperhatalom felismerte a nukleáris fegyverkezési verseny veszélyeit és költségeit.
A SALT-I egyezmény (1972)
A SALT-I tárgyalások 1969-ben kezdődtek Helsinki és Bécs helyszínekkel. Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár vezetésével a felek 1972-ben jutottak megállapodásra. Az egyezmény két fő dokumentumból állt:
- ABM-szerződés (Anti-Ballistic Missile Treaty): Korlátozta a ballisztikus rakétaelhárító rendszerek telepítését mindkét fél részéről. Mindkét ország csak két helyszínen telepíthetett ilyen rendszereket.
- Ideiglenes megállapodás: Öt évre befagyasztotta az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) és a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták (SLBM) számát.
A SALT-I jelentősége abban állt, hogy ez volt az első olyan megállapodás, amely konkrét korlátozásokat vezetett be a nukleáris fegyverek terén. Az egyezmény ugyanakkor nem terjedt ki a többszörös robbanófejjel ellátott rakétákra (MIRV), ami később problémát jelentett.
A SALT-II egyezmény (1979)
A második tárgyalássorozat 1972-ben kezdődött, és hét éven át tartott. Jimmy Carter amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev 1979-ben írták alá Bécsben a megállapodást. A SALT-II főbb pontjai:
- 2250 darabban maximalizálta a hadászati hordozóeszközök számát mindkét fél részéről
- Korlátozta a többszörös robbanófejjel ellátott rakéták számát
- Szabályozta az új rakétatípusok fejlesztését
- Részletes verifikációs (ellenőrzési) rendszert vezetett be
A SALT-II egyezményt azonban az amerikai szenátus nem ratifikálta az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozás miatt. Ennek ellenére mindkét fél informálisan betartotta a megállapodás főbb pontjait.
A tárgyalások jelentősége és következményei
A SALT-tárgyalások több szempontból is mérföldkövet jelentettek a hidegháború történetében:
- Első alkalommal sikerült konkrét korlátozásokat bevezetni a nukleáris fegyverkezés terén
- Megteremtették a későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalások alapjait (START-szerződések)
- Hozzájárultak a két szuperhatalom közötti párbeszéd fenntartásához
- Csökkentették egy esetleges nukleáris konfliktus kockázatát
A tárgyalások ugyanakkor rávilágítottak a fegyverzetkorlátozás nehézségeire is. A technológiai fejlődés (pl. MIRV-technológia) gyakran gyorsabb volt, mint a diplomáciai folyamatok. A verifikáció kérdése állandó vitaforrást jelentett, és a politikai bizalom hiánya többször is hátráltatta a megállapodások végrehajtását.
Utóélet és örökség
A SALT-tárgyalások tapasztalatai alapvetően befolyásolták a későbbi fegyverzetkorlátozási megállapodásokat. Az 1980-as években kezdődő START-tárgyalások (Strategic Arms Reduction Talks) már nem csak a fegyverek számának korlátozására, hanem tényleges csökkentésére is törekedtek. A SALT által bevezetett verifikációs mechanizmusok és technikai definíciók a mai napig alapját képezik a nemzetközi fegyverzetkorlátozási rendszernek.
A hidegháború végével a SALT-egyezmények formálisan elvesztették jelentőségüket, de örökségük tovább él a nemzetközi fegyverzetkorlátozási rezsimben. A tárgyalások bebizonyították, hogy még a legélesebb szembenállás időszakában is lehetséges érdemi párbeszéd és megállapodás a nagyhatalmak között a globális biztonság érdekében.
Az érettségi szempontjából különösen fontos kiemelni a SALT-tárgyalások kapcsolatát az enyhülési politikával, a konkrét számszerű korlátozásokat, valamint azt, hogy miért nem került ratifikálásra a SALT-II. Érdemes továbbá hangsúlyozni a tárgyalások szerepét a hidegháborús feszültség csökkentésében és a későbbi leszerelési folyamatok előkészítésében.