A helsinki záróokmány az európai biztonsági és együttműködési folyamat egyik legjelentősebb dokumentuma, amelyet 1975. augusztus 1-jén írtak alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) keretében. A dokumentum aláírása a hidegháborús enyhülés (détente) időszakának egyik csúcspontját jelentette, és alapvetően meghatározta az európai államok közötti kapcsolatokat a következő évtizedekben.
A záróokmány létrejöttének történelmi háttere
Az 1970-es évek elejére mind a nyugati, mind a keleti blokk felismerte, hogy szükség van a feszültség csökkentésére és a párbeszéd kialakítására. A Szovjetunió már az 1960-as évek végétől szorgalmazta egy összeurópai biztonsági konferencia összehívását, amelytől elsősorban a második világháború után kialakult európai határok és befolyási övezetek nemzetközi elismerését várta. A nyugati államok kezdetben vonakodtak, de végül a NATO-tagállamok beleegyeztek a konferencia megtartásába, azzal a feltétellel, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok kérdése is napirendre kerüljön.
A helsinki folyamat 1973-ban kezdődött, és több szakaszban zajlott. A záróokmányt végül 35 állam írta alá, köztük az Egyesült Államok és Kanada is. Ez volt az első olyan jelentős nemzetközi dokumentum, amely a hidegháború mindkét oldalát képviselő államok konszenzusával jött létre.
A záróokmány tartalma és jelentősége
A helsinki záróokmány három fő „kosárba” sorolta a megállapodásokat:
- Első kosár: Az európai biztonság kérdései
- A résztvevő államok szuverenitásának tiszteletben tartása
- Az erőszakról való lemondás
- A határok sérthetetlensége
- A területi integritás tiszteletben tartása
- A viták békés rendezése
- Második kosár: Gazdasági, tudományos, technológiai és környezetvédelmi együttműködés
- Kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése
- Ipari kooperáció
- Tudományos együttműködés
- Környezetvédelmi együttműködés
- Harmadik kosár: Humanitárius és egyéb területeken való együttműködés
- Emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása
- Az emberek közötti kapcsolatok könnyítése
- Információáramlás szabadsága
- Kulturális együttműködés
A záróokmány hatásai és következményei
A helsinki záróokmány jelentősége több szempontból is kiemelkedő volt:
A Szovjetunió számára a legfontosabb eredmény a második világháború után kialakult európai határok nemzetközi elismerése volt, különös tekintettel a német kérdésre és a szovjet befolyási övezetre Kelet-Európában. Ez látszólag a szovjet érdekek győzelmét jelentette, azonban hosszú távon a harmadik kosár rendelkezései bizonyultak meghatározóbbnak.
A nyugati államok számára a harmadik kosár jelentette a legnagyobb sikert, mivel ez volt az első olyan nemzetközi dokumentum, amelyben a szocialista országok hivatalosan is kötelezettséget vállaltak az emberi jogok tiszteletben tartására. Ez később hivatkozási alapot jelentett a keleti blokk ellenzéki mozgalmai számára.
A záróokmány jelentős hatást gyakorolt a keleti blokk ellenzéki mozgalmaira. Több országban alakultak „Helsinki-figyelő csoportok”, amelyek az emberi jogok betartását követelték, hivatkozva a záróokmányban vállalt kötelezettségekre. Magyarországon is erősödött a demokratikus ellenzék tevékenysége, és a dokumentumra hivatkozva követelték az emberi jogok tiszteletben tartását.
Hosszú távú következmények
A helsinki folyamat intézményesült, és rendszeres utókonferenciákon értékelték a vállalások teljesítését. Ezek a találkozók (például Belgrád 1977-1978, Madrid 1980-1983, Bécs 1986-1989) fontos fórumot jelentettek a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd fenntartásában.
A záróokmány elvei és az azt követő helsinki folyamat jelentősen hozzájárult a hidegháború békés lezárásához. Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának követelménye fokozatosan erodálta a kommunista rendszerek legitimitását, és végül szerepet játszott a kelet-európai rendszerváltások békés lebonyolításában.
A helsinki záróokmány öröksége ma is él: az EBEÉ utódszervezete, az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) továbbra is fontos szerepet játszik az európai biztonság és együttműködés fenntartásában, valamint az emberi jogok védelmében.