A Martinovics-féle összeesküvés a magyar történelem egyik legjelentősebb korai forradalmi szervezkedése volt, amely 1794-95-ben zajlott. Az események hátterében a francia forradalom eszméinek magyarországi terjedése, valamint a Habsburg-abszolutizmus ellen növekvő elégedetlenség állt. A mozgalom vezetője, Martinovics Ignác, egy rendkívül művelt, de противоречивый személyiség volt, aki korábban II. Lipót bizalmas tanácsadójaként is működött.
Történelmi előzmények és társadalmi környezet
A 18. század végén Magyarországon jelentős társadalmi és politikai feszültségek voltak jelen. II. József reformjai, majd azok visszavonása, illetve II. Lipót rövid uralkodása után I. Ferenc reakciós politikája következett. A francia forradalom eszméi egyre nagyobb hatást gyakoroltak a magyar értelmiségre, különösen a felvilágosodás gondolatai terjedtek. A nemesség egy része is fogékony volt a reformokra, különösen azután, hogy az 1790-91-es országgyűlésen számos reformjavaslat született.
Martinovics Ignác (1755-1795) ferences szerzetesből lett egyetemi tanár, majd császári tanácsos. Kapcsolatban állt a bécsi jakobinus mozgalommal, és 1794-ben két titkos társaságot alapított: a mérsékeltebb Reformátorok Társaságát és a radikálisabb Szabadság és Egyenlőség Társaságát.
A titkos társaságok szervezete és céljai
A két társaság hierarchikus felépítésű volt, ahol a tagok nem ismerhették egymást. A szervezkedés céljai között szerepelt:
- A feudális rendszer felszámolása
- Köztársaság létrehozása
- Egyházi birtokok államosítása
- Közteherviselés bevezetése
- Vallási tolerancia megteremtése
- Jobbágyfelszabadítás
A Reformátorok Társasága főként a nemességet célozta meg, míg a Szabadság és Egyenlőség Társasága radikálisabb, köztársasági eszméket vallott. A mozgalom legfontosabb dokumentuma a „Reformátorok Kátéja” volt, amely tartalmazta a szervezet céljait és működési elveit.
A mozgalom bukása és következményei
A szervezkedést 1794 júliusában leleplezték, miután egy besúgó jelentette a hatóságoknak. Martinovicsot és a mozgalom vezetőit letartóztatták. A per során több mint ötven embert állítottak bíróság elé, köztük olyan jelentős személyiségeket, mint Kazinczy Ferenc és Batsányi János.
1795. május 20-án a Vérmezőn végezték ki Martinovicsot és a mozgalom négy vezetőjét: Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost, Szentmarjay Ferencet és Sigray Jakab grófot. A kivégzések és a subsequent megtorlás jelentős csapást mért a magyar reformmozgalomra, és évtizedekre visszavetette a haladó gondolatok terjedését.
Történelmi jelentőség és utóélet
A Martinovics-összeesküvés jelentősége többrétű:
- Ez volt az első szervezett kísérlet a polgári átalakulás megvalósítására Magyarországon
- Megmutatta a magyar társadalom fogékonyságát a felvilágosodás eszméire
- A megtorlás következtében kialakult félelem évtizedekig befolyásolta a magyar politikai gondolkodást
- A reformkor előfutárának tekinthető
A mozgalom bukása után I. Ferenc szigorú cenzúrát vezetett be, és megerősítette a politikai rendőrség működését. A magyar jakobinus mozgalom azonban így is a magyar történelem egyik legfontosabb korai forradalmi kísérlete maradt, amely előkészítette a talajt a későbbi reformkori mozgalmak számára.
Az összeesküvés történelmi megítélése az idők során változott. Míg a kortársak egy része veszélyes felforgatóknak tartotta a résztvevőket, a reformkorban és különösen 1848 után már a magyar szabadságküzdelmek előfutáraiként tekintettek rájuk. A modern történetírás árnyaltabban látja a mozgalmat, elismerve annak progresszív célkitűzéseit, de rámutatva szervezeti gyengeségeire és a társadalmi bázis hiányára is.