A második világháború kitörése egy rendkívül összetett történelmi folyamat eredménye volt, amely az első világháborút lezáró békeszerződések következményeitől egészen az 1939-es év eseményeiig vezethető vissza. A háború hivatalosan 1939. szeptember 1-jén kezdődött, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, de az előzményei évekkel korábbra nyúlnak vissza.
Előzmények és a háborúhoz vezető út
Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés súlyos következményekkel járt Németország számára. A jelentős területi veszteségek, a hatalmas jóvátételi kötelezettségek és a hadsereg létszámának korlátozása mind olyan tényezők voltak, amelyek megalapozták a német revansvágyat. A gazdasági világválság pedig tovább súlyosbította a helyzetet, teret adva a szélsőséges politikai erők, különösen a nemzetiszocialista párt megerősödésének.
Hitler 1933-as hatalomra kerülése után Németország fokozatosan kezdte megszegni a versailles-i béke rendelkezéseit:
- 1935: A kötelező katonai szolgálat bevezetése
- 1936: A Rajna-vidék remilitarizálása
- 1938: Az Anschluss végrehajtása (Ausztria annektálása)
- 1938: A müncheni egyezmény – Szudéta-vidék megszerzése
- 1939 március: Cseh-Morva Protektorátus létrehozása
A Molotov-Ribbentrop paktum jelentősége
1939. augusztus 23-án került sor a német-szovjet megnemtámadási egyezmény aláírására, amely titkos záradékában felosztotta Kelet-Európát a két nagyhatalom között. Ez a megállapodás kulcsfontosságú volt a háború kitörése szempontjából, hiszen Hitler így biztosította, hogy keleti hadjárata során nem kell szembenéznie a szovjet fenyegetéssel.
A paktum tartalmazta Lengyelország felosztását is, ami gyakorlatilag zöld utat adott a német támadásnak. A megnemtámadási szerződés megdöbbentette a nemzetközi közvéleményt, hiszen két ideológiailag szembenálló hatalom kötött egymással szövetséget.
A háború közvetlen kirobbanása
1939. szeptember 1-jén hajnalban a német hadsereg több ponton átlépte a lengyel határt. A támadás ürügyéül egy megrendezett határincidens szolgált (gleiwitzi provokáció). A német hadsereg a villámháború (Blitzkrieg) taktikáját alkalmazva gyorsan nyomult előre Lengyelország területén.
Nagy-Britannia és Franciaország, amelyek korábban garanciát vállaltak Lengyelország biztonságáért, szeptember 3-án hadat üzentek Németországnak. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a második világháború európai szakasza. Azonban a nyugati hatalmak tényleges katonai segítséget nem nyújtottak Lengyelországnak („furcsa háború” időszaka).
Szeptember 17-én a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot keleti irányból, a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának megfelelően. Lengyelország ellenállása ezzel gyakorlatilag összeomlott, területét felosztották a támadók között.
A háború első szakaszának jellemzői
A kezdeti időszakot a német sikerek jellemezték. A villámháborús stratégia rendkívül hatékonynak bizonyult, amit a következő elemek tettek lehetővé:
- Páncélos hadosztályok koncentrált bevetése
- Légierő és szárazföldi erők szoros együttműködése
- Modern kommunikációs eszközök használata
- Gyors, meglepetésszerű támadások
A háború kezdeti szakaszában a nyugati hatalmak defenzív stratégiát követtek (Maginot-vonal mögé húzódás), ami lehetővé tette Hitler számára, hogy a következő célpontok ellen forduljon. 1940 tavaszán következett Dánia és Norvégia megszállása, majd a nyugati hadjárat, amely Franciaország vereségével végződött.
Magyarország helyzete a háború kezdetén
Magyarország a háború kitörésekor semleges maradt, bár a német orientáció már egyértelmű volt. Teleki Pál miniszterelnök igyekezett távol tartani az országot a konfliktustól, ugyanakkor a revíziós politika sikerei (első és második bécsi döntés) egyre szorosabban kötötték Magyarországot a tengelyhatalmakhoz.
A lengyel menekültek befogadása és a lengyelbarát magyar magatartás azonban mutatta, hogy az ország nem azonosul teljes mértékben a német politikával. Ez a kettősség jellemezte Magyarország helyzetét a háború kezdeti időszakában.
Összegzés
A második világháború kezdete tehát egy hosszú folyamat eredménye volt, amelyben szerepet játszott a versailles-i békerendszer következményei, a náci Németország agresszív külpolitikája, a nyugati hatalmak megbékélési politikájának kudarca és a német-szovjet megegyezés. A háború első szakaszában a német villámháborús stratégia sikeresnek bizonyult, ami alapvetően meghatározta a konfliktus további menetét.