A Szent Szövetség az 1815-ös bécsi kongresszust követően létrejött nemzetközi szövetségi rendszer, amely alapvetően meghatározta Európa politikai életét a 19. század első felében. A rendszer létrehozása I. Sándor orosz cár nevéhez fűződik, aki a napóleoni háborúk után egy olyan szövetségi rendszert kívánt létrehozni, amely biztosítja Európa békéjét és a monarchikus államrend fennmaradását.
A Szent Szövetség létrejöttének körülményei és céljai
A napóleoni háborúk lezárását követően, 1815. szeptember 26-án Párizsban I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és III. Frigyes Vilmos porosz király aláírták a Szent Szövetség alapító okiratát. A szövetség ideológiai alapját a keresztény vallás és erkölcs jelentette, amely szerint az uralkodók Istentől kapott hatalmuk révén kötelesek alattvalóikról gondoskodni és a békét fenntartani. Az alapító dokumentum hangsúlyozta, hogy a három uralkodó „testvérként” tekint egymásra, és közösen lépnek fel minden olyan törekvéssel szemben, amely a fennálló rendet veszélyezteti.
A Szent Szövetséghez később szinte valamennyi európai állam csatlakozott, kivéve Nagy-Britanniát (amely csak megfigyelőként vett részt), az Oszmán Birodalmat és a Pápai Államot. A szövetség fő céljai között szerepelt:
- A legitimitás elvének védelme (az uralkodók isteni eredetű hatalmának elismerése)
- A monarchikus államrend fenntartása
- A forradalmi mozgalmak elfojtása
- A nacionalizmus visszaszorítása
- Az európai status quo megőrzése
A Szent Szövetség működése és beavatkozásai
A szövetség működését a rendszeres kongresszusok jellemezték, ahol az európai nagyhatalmak képviselői találkoztak és döntöttek a kontinens ügyeiben. A legfontosabb kongresszusok:
- Aacheni kongresszus (1818) – Franciaország visszafogadása az európai nagyhatalmak közé
- Troppaui kongresszus (1820) – A nápolyi forradalom elítélése
- Laibachi kongresszus (1821) – Döntés a nápolyi forradalom leveréséről
- Veronai kongresszus (1822) – A spanyol forradalom elfojtásának megszervezése
A Szent Szövetség több alkalommal is katonai erővel avatkozott be az európai forradalmi mozgalmak ellen. 1821-ben osztrák csapatok verték le a nápolyi és piemonti felkeléseket, 1823-ban pedig francia hadsereg fojtotta el a spanyol forradalmat. A szövetség sikeresen akadályozta meg a görög szabadságharc kiszélesedését is, bár végül a görög függetlenség kivívását nem tudta megakadályozni.
A rendszer hanyatlása és felbomlása
Az 1820-as évek végére a Szent Szövetség rendszere fokozatosan gyengülni kezdett. Ennek több oka is volt:
- Az európai nagyhatalmak érdekellentétei egyre inkább felszínre kerültek
- Nagy-Britannia fokozatosan eltávolodott a szövetségtől
- A liberális és nemzeti mozgalmak erősödése
- Az 1830-as francia forradalom sikere
A rendszer végső felbomlását az 1848-as forradalmi hullám hozta el, amely egész Európát megrázta. Bár a forradalmakat végül leverték, a Szent Szövetség már nem tudott újjáéledni eredeti formájában. A következő évtizedekben új szövetségi rendszerek alakultak ki, amelyek már nem az ideológiai összetartozáson, hanem a reálpolitikai érdekeken alapultak.
A Szent Szövetség történelmi jelentősége
A Szent Szövetség rendszere jelentős hatást gyakorolt Európa 19. századi történelmére. Pozitív eredményének tekinthető, hogy több évtizeden át biztosította a kontinens békéjét, és létrehozott egy olyan nemzetközi együttműködési rendszert, amely példaként szolgálhatott a későbbi korok számára. Ugyanakkor a rendszer konzervatív jellege és a változások elleni merev ellenállása hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult.
A magyar történelem szempontjából a Szent Szövetség időszaka a reformkor kezdetével esett egybe. A rendszer konzervativizmusa jelentősen befolyásolta a Habsburg Birodalom politikáját, és ezáltal közvetve hatással volt a magyar reformmozgalom lehetőségeire is. Metternich kancellár, aki a Szent Szövetség egyik fő ideológusa volt, következetesen ellenezte a magyar reformtörekvéseket, ami hozzájárult a társadalmi és politikai feszültségek növekedéséhez.