A nagyharsányi csata (más néven második mohácsi csata) 1687. augusztus 12-én zajlott le a Baranya vármegyei Nagyharsány mellett, és a török elleni felszabadító háborúk egyik legjelentősebb ütközete volt. A csata kimenetele döntő jelentőségű volt a Magyar Királyság török uralom alóli felszabadításában, és közvetlenül hozzájárult az Oszmán Birodalom magyarországi hatalmának összeomlásához.
Előzmények és stratégiai helyzet
Az 1683-as bécsi ostrom kudarca után a török hadsereg folyamatosan visszavonulóban volt. A Szent Liga csapatai, amelyek a Habsburg Birodalom, a Velencei Köztársaság, a Lengyel-Litván Unió és más keresztény államok szövetségéből álltak, fokozatosan nyomultak előre a Magyar Királyság területén. 1686-ban Buda visszafoglalása után a keresztény seregek célja a török erők teljes kiszorítása volt az országból.
Lotaringiai Károly herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezetésével a keresztény hadsereg mintegy 50.000 katonával rendelkezett. Velük szemben Szulejmán nagyvezír parancsnoksága alatt körülbelül 60.000 török katona állt. A török sereg célja Eszék várának megtartása és lehetőség szerint Buda visszafoglalása volt.
A csata lefolyása
A keresztény sereg augusztus elején átkelt a Dráván, és a Villány-Siklósi-hegység déli lejtőinél foglalt állást. A török hadsereg a Harsányi-hegy (ma Szársomlyó) lábánál helyezkedett el. A csata kezdetén a török lovasság megpróbálta megkerülni a keresztény sereg bal szárnyát, azonban ezt a manővert Lotaringiai Károly időben felismerte.
A döntő momentum akkor következett be, amikor a keresztény sereg centruma és jobb szárnya összehangolt támadást indított. A török védelem összeomlott, és a janicsárok nagy része a csatatéren maradt. A török lovasság menekülése magával rántotta a teljes hadsereget, és a visszavonulás hamarosan pánikszerű futássá változott.
A csata következményei
- A török sereg súlyos vereséget szenvedett, mintegy 10.000 katonát vesztett
- A keresztény seregek vesztesége mindössze 600 fő körül volt
- A győzelem megnyitotta az utat Erdély felé
- A török hadsereg demoralizálódott, elvesztette hadászati kezdeményezőképességét
- Az oszmán uralom magyarországi összeomlása felgyorsult
A nagyharsányi győzelem stratégiai jelentősége abban állt, hogy végleg megtörte a török hadsereg ellenálló képességét a Magyar Királyság területén. A csata után a keresztény seregek gyors ütemben foglalták vissza a még török kézen lévő várakat és városokat. Eszék, Pétervárad és más fontos erődítmények hamarosan a Szent Liga kezére kerültek.
Történelmi jelentőség
A nagyharsányi csata több szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt:
- Bebizonyította a nyugati hadszervezés és haditechnika fölényét az oszmán hadművészettel szemben
- Megerősítette a Habsburg-ház pozícióját Magyarországon
- Hozzájárult a pozserováci béke (1699) előkészítéséhez
- A csata helyszínén később emlékművet állítottak
A csata a magyar történelemírásban „második mohácsi csata” néven is ismert, mivel nem messze zajlott az 1526-os mohácsi csata helyszínétől. Ez a névadás szimbolikus jelentőségű: míg Mohácsnál a középkori magyar állam bukott el, addig Nagyharsánynál kezdődött meg az ország teljes felszabadítása a török uralom alól.
Hadtörténeti tanulságok
A nagyharsányi csata számos hadtörténeti tanulsággal szolgált:
- A korszerű tüzérség jelentősége döntőnek bizonyult
- A nyugati típusú hadszervezés hatékonysága beigazolódott
- A keresztény seregek összehangolt vezetése kulcsfontosságú volt
- A török hadsereg rugalmatlan taktikája és elavult fegyverzete hozzájárult a vereséghez
A csata után megkezdődött az ország újjáépítése és újranépesítése, amely a következő évtizedekben alapvetően megváltoztatta Magyarország etnikai és társadalmi képét. A nagyharsányi győzelem így nem csupán katonai, hanem társadalomtörténeti szempontból is fordulópontot jelentett a magyar történelemben.