Az 1848-49-es szabadságharc bukása után a magyar közvéleményben és történetírásban évtizedekig meghatározó volt az a nézet, hogy Görgei Artúr tábornok árulása vezetett a szabadságharc bukásához. Ez a vélekedés különösen Kossuth Lajos vidini levelének hatására terjedt el, amelyben nyíltan árulónak nevezte egykori tábornokát. A kérdés tisztázása rendkívül összetett történelmi elemzést igényel, amely során figyelembe kell vennünk a katonai, politikai és nemzetközi viszonyokat egyaránt.
A vád kialakulásának körülményei
A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) után Kossuth Lajos, aki ekkor már török földön tartózkodott, szeptember 12-én kelt vidini levelében fogalmazta meg először nyilvánosan az árulás vádját. A levél rendkívül erős érzelmi töltettel bírt, és hamar a magyar közvélemény meghatározó dokumentumává vált. Kossuth szerint Görgei „eladta” a hazát az oroszoknak, és személyes ambíciói miatt döntött a kapitulácó mellett. Ez a vélemény évtizedekig meghatározta a magyar történelmi emlékezetet.
A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Görgei döntését számos tényező befolyásolta, amelyeket objektíven kell értékelnünk:
- A katonai helyzet 1849 augusztusára kritikussá vált: az országban közel 170 ezer főnyi cári és osztrák hadsereg állomásozott
- A magyar hadsereg létszáma és ellátottsága jelentősen megfogyatkozott
- A lőszerkészletek kimerülőben voltak
- A nemzetközi támogatás elmaradt
- A belső megosztottság és a politikai vezetés bizonytalansága is nehezítette a helyzetet
A katonai realitások szerepe
Görgei, mint képzett katona, tisztában volt a katonai realitásokkal. A túlerővel szemben a további ellenállás csak felesleges vérontáshoz vezetett volna. Az orosz hadsereg létszámfölénye mellett a magyar csapatok morálja is jelentősen romlott. A tábornok augusztus elején már látta, hogy a szabadságharc katonai győzelme lehetetlenné vált.
A fegyverletétel mellett szóló érvek között szerepelt az is, hogy az oroszok előtti kapitulációtól humánusabb bánásmódot reméltek, mint az osztrákoktól. Ez a számítás részben be is vált, hiszen az orosz hadvezetés valóban közbenjárt a magyar tisztek érdekében, bár végül kevés sikerrel.
A történelmi értékelés változása
A modern történettudomány már árnyaltabban látja Görgei szerepét. Az árulás vádja helyett inkább a következő szempontokat hangsúlyozzák:
- A reálpolitikai helyzetfelismerés fontosságát
- A felesleges vérontás elkerülésének szándékát
- A hadsereg megmentésének kísérletét
- A nemzetközi erőviszonyok meghatározó szerepét
Görgei rehabilitációja már a dualizmus korában megkezdődött. Olyan neves történészek álltak ki mellette, mint Kosáry Domokos, aki részletesen elemezte a tábornok tevékenységét és döntéseinek hátterét. Ma már a történészek többsége egyetért abban, hogy az árulás vádja alaptalan, és a szabadságharc bukását nem személyes döntések, hanem a nemzetközi erőviszonyok és a katonai realitások okozták.
Tanulságok és következtetések
A Görgei-kérdés tanulsága, hogy a történelmi események megítélésénél rendkívül fontos a körülmények alapos vizsgálata és az érzelmi megközelítések helyett a tények objektív elemzése. A szabadságharc bukása után természetes volt a bűnbakkeresés, de ez nem vezethet történelmileg helytálló következtetésekhez.
Az árulás vádja ráadásul eltakarta Görgei valódi katonai teljesítményét, pedig a tavaszi hadjárat során bizonyította kiváló hadvezéri képességeit. A váci nyilatkozat és más politikai állásfoglalásai pedig azt mutatják, hogy következetesen képviselte a törvényes forradalom eszméjét.
Összegzésként elmondható, hogy Görgei Artúr nem áruló volt, hanem egy olyan katonai vezető, aki a lehetetlen helyzetben a legkevésbé rossz megoldást választotta. A világosi fegyverletétel nem árulás volt, hanem egy kényszerű katonai döntés, amely a további értelmetlen vérontást kívánta megakadályozni. A történelmi igazságszolgáltatás végül megtörtént, bár Görgei ezt már csak élete végén élhette meg.