A 19. század utolsó harmadában, az ipari forradalom második szakaszának kibontakozásával párhuzamosan, a fejlett európai országok és az Amerikai Egyesült Államok egy újfajta gyarmatosítási versenybe kezdtek. Ezt a korszakot nevezzük az imperializmus korának, amely alapvetően különbözött a korábbi gyarmatosítási hullámoktól mind motivációiban, mind módszereiben.
Az új gyarmatosítás okai és jellemzői
Az imperializmus kialakulásának hátterében összetett gazdasági és társadalmi folyamatok álltak. A második ipari forradalom következtében létrejött modern nagyipar hatalmas nyersanyagigénye, a túltermelési válságok miatt szükségessé váló új piacok keresése, valamint a növekvő népesség élelmiszerellátásának biztosítása mind-mind a gyarmatosítás felé terelte a nagyhatalmakat. A korszakban megjelenő monopolkapitalizmus, a banktőke és az ipari tőke összefonódása (finánctőke) szintén új befektetési területeket keresett.
A technikai fejlődés is jelentősen hozzájárult az új gyarmatosítás sikeréhez. A gőzhajózás fejlődése, a Szuezi-csatorna megnyitása (1869), az új fegyverek (pl. géppuska) mind megkönnyítették a távoli területek meghódítását és ellenőrzését. A modern orvostudomány vívmányai, különösen a trópusi betegségek elleni védekezés fejlődése, lehetővé tették az európaiak tartós jelenlétét a korábban egészségügyi szempontból veszélyes területeken.
A gyarmatosítás új formái és módszerei
Az új imperializmus során a gyarmatosítók már nem elégedtek meg a partvidékek és kereskedelmi állomások megszerzésével, hanem teljes területek feletti ellenőrzésre törekedtek. A gyarmati közigazgatás kiépítése, az infrastruktúra fejlesztése és a modern államszervezet kialakítása jellemezte ezt az időszakot. A gyarmatosítók gyakran alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét, kihasználva a helyi etnikai és vallási ellentéteket.
A korszakban megjelent a gazdasági függőség új formája is, az ún. „informális imperializmus”. Ennek lényege, hogy formális gyarmati státusz nélkül is gazdasági-pénzügyi eszközökkel (pl. kölcsönök, koncessziók) befolyás alá vontak független államokat. Erre jellemző példa Latin-Amerika, ahol az USA gazdasági befolyása meghatározóvá vált.
A gyarmatosítás területi megoszlása
Az új gyarmatosítás fő célpontja Afrika volt, amelynek felosztása az 1884-85-ös berlini konferencián kezdődött meg. A „versenyfutás Afrikáért” során Nagy-Britannia és Franciaország szerezte meg a legnagyobb területeket, de Németország, Belgium, Olaszország és Portugália is jelentős gyarmatokhoz jutott.
- Nagy-Britannia: Egyiptom, Szudán, Dél-Afrika, Kenya, Uganda, Nigéria
- Franciaország: Nyugat-Afrika nagy része, Madagaszkár, Indokína
- Németország: Tanganyika, Német Délnyugat-Afrika, Kamerun, Togo
- Belgium: Kongó Szabadállam
- Olaszország: Líbia, Eritrea, Olasz Szomália
Ázsiában a már meglévő gyarmati területek mellett új szerzeményekre is szert tettek a nagyhatalmak. India brit koronagyarmattá vált (1858), Délkelet-Ázsiát felosztották maguk között, míg Kínát érdekszférákra osztották. Japán is bekapcsolódott a gyarmatosításba, megszerezve Tajvant és Koreát.
A gyarmatosítás következményei
Az új imperializmus mélyreható változásokat eredményezett mind a gyarmatosító, mind a gyarmatosított területeken. A gyarmattartó országokban megerősödött a nacionalizmus, kialakult a „civilizációs küldetéstudat”. A gyarmatokon felbomlottak a hagyományos társadalmi struktúrák, megkezdődött a modernizáció, de egyúttal súlyos függőségi viszonyok is kialakultak.
A gyarmati rendszer feszültségei, a nagyhatalmak közötti rivalizálás jelentősen hozzájárult az első világháború kitöréséhez. A gyarmatosítás öröksége máig ható problémákat okoz a volt gyarmati területeken: mesterséges határok, etnikai konfliktusok, gazdasági egyenlőtlenségek formájában.
Összegzés
Az új gyarmatosítás kora alapvetően különbözött a korábbi gyarmatosítási periódusoktól. A modern kapitalizmus igényei, a technikai fejlődés és a nagyhatalmi versengés együttesen alakították ki azt a komplex rendszert, amely az első világháborúig meghatározta a nemzetközi viszonyokat. A korszak öröksége máig érezhető hatással van a világpolitikára és a világgazdaságra.